2015. február
Ma nagyon kiröhögött a Zanci. Az úgy kezdődött, hogy én már
marhára otthon vagyok mindenhol, szóval belaktam rendesen a szomszéd kertjét
is. Éppen ott játszottam a barackfa alatt, amikor a Zanci hívott, hogy jöjjek
haza. Na ez azért nem olyan egyszerű, mert hiába mondja nekem a Zanci, hogy
másszak át a kerítésen, én azért inkább mégis körbe jövök, ami azt jelenti,
hogy előre szaladok a kapukhoz, aztán a szomszédtól átbújok, felugrok a kukára
és már itthon is vagyok. Illetve ez általában ilyen olajozottan szokott menni,
de most nagyon rohantam, átsüvítettem a szomszédék kapujánál, aztán nagy
ugrással fel a kukára, onnan meg sutty, becsúsztam a kuka mögé…! A Zanci úgy
röhögött, hogy majd' összepisilte magát! Felvilágosított, hogy egyébként a
macskák páratlan ügyességgel szoktak ám ugrani, nem úgy, mint én, meg a Gellért-hegy.
Haha! Nagyon vicces!
Ja! Mostanában új kényeztetési praktikát eszeltem ki,
mármint, hogy a Zanci hogyan kényeztessen engem. (Naná!) Eddig mindig úgy
feküdtünk este, hogy a Zanci mellkasára hevertem el, a fejemet a nyakába fúrtam
és dorombolva elaludtam. Na most megfordultam, a térdénél volt a fejem, a
hátsó lábaimat meg odatettem a mellkasára. Egy darabig így voltunk, aztán
felemelkedtem kicsit és nyürrentettem a Zancinak. Ő először nem értette mit
akarok, de mikor meglátta, hogy szétterpesztem a hátsó lábaimon az ujjakat,
rájött, hogy talpmasszázst óhajtok. Óvatosan kezdte bügyürkézni a talpaimat, de
erre én följebb kukacoltam, hogy jobban hozzáférjen, úgyhogy jól megdögönyözte
őket. Jaaaj, hát ez ááállati finom! :) Hanyatt vágtam magam, hogy na ezt pont így
csinálhatja még órákig, és úgy doromboltam közben, mint egy gőzfűrész! Közölte
velem, hogy egy csöppel vagyok csak szemtelenebb a sokéves átlagnál, és Ő nem a
rabszolgám. Kis csacsi. Dehogynem az! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése