2016. november 10., csütörtök

Galuska Hercegnő uralkodása ~ 123 ~

2016. november

Új lakónk van. Egészen konkrétan egy mókus bútorozott fel a fenyőnkre. Az úgy volt, hogy a Zanci fedezte fel őt, amint éppen a szomszéd csoffadt fenyőjéről költözködött át a miénkre. Nem viccelek, a Nőm vagy 25 percig kukkolta a mókuskát, amint cihelődött átfele. A mókus áthurcolkodott az összes d(t)obozával és minden ingóságával együtt, szóval most már a mi fánkon ingatlantulajdonos. Másnap a Zanci ment ki a szeméttel, amikor összefutott a mókussal, aki abszolút nem félt, bár közel sem ment a Zancihoz. Szedegetett magának tobozt, meg apró ágakat, gondolom azért, mert még nincs kellően bebútorozva a kecója. Külcsínét tekintve sötétbarna egyébként, és hosszú, fekete farka van, meg a fülein is aranyos, fekete pamacsok vannak. A Zanci elnevezte őt Mogyinak. Szóval most Mogyival próbálkozom barátkozni, de eléggé antiszociális. Akárhányszor megpróbálok vele beszélgetni, mindig felszalad a fára! Már panaszkodtam erről a Zancinak, de azt mondta, hogy a Mogyi mókus, aki fél a macskáktól, és különben sincs rám írva, hogy abszolút életképtelen vagyok, és nem teszek kárt senkiben. Na ezt kategorikusan kikérem magamnak! Én kérem egy veszedelmes és félelmetes ragadozó vagyok! Például minden virsli tőlem retteg, mert amint a Zanci odadobja nekem, azonnal elmarom a levegőben, körbekergetem a lakásban, és csak akkor eszem meg, ha már alaposan kifárasztottam, és olyankor a virsli már csak szuszogni tud, és az életéért könyörög! Pff!

Pár napja azért majdnem sikerült elmélyítenem az ösmeretséget Mogyival, de olyan gyors, hogy hiába rohantam, mégis felspurizott a fára, mire odaértem. Jövök fel, a Zanci persze ír, felugrom hozzá az asztalra és mondom neki, hogy : "Nyá-nyá-nyááá-nyá--nyá---nyányá", ami szabad fordításban annyit jelent, hogy "Képzeld! A Mogyi lent volt, tobozt gyűjtött, aztán odamentem, de felsprintelt a fára, én meg álltam alatta és nyávogtam neki, de nem jött le!" Ezt így, egy levegővel. Mikor befejeztem a monológomat, néztem a Zancira, hogy majd biztosan válaszol valami okosat. Erre mit bír mondani ez a Nő?! "Igen Drágám, mókuska van a fán"… Hát, kösz! Egyébként voltunk kettesben is kint a Zancival, és persze akkor is láttuk a Mogyit, aki egyébként a Zancitól semennyire sem fél, csak tőlem, úgyhogy mikor megálltam a Zanci mellett és a Mogyi meglátott, felcikázott a kérójába. Szaladtam persze utána, aztán a fa alatt nyávogtam először felfele, aztán meg a Zancinak, hogy ha már itt van, hát ugyan száguldjon már föl, aztán hozza le a Mogyit. Közölte velem a Nő, Akit Nekem Rendeltek, hogy összekeverem őt a Superman-nel, mert ő repülni sem tud, meg a tangáját sem nadrágon kívül hordja…! Komolyan, semmi hasznát nem veszem!




P.S.: Jogos kérdés lenne részetekről, hogy van-e fotó Mogyiról? Nincs. Azért nincs, mert a Mogyi gyors, a Zanci meg végtelenül lassú, meg aztán vagy éppen rohan a Mogyi és akkor csak egy kondenzcsíkot fotóz belőle a Zanci, vagy a Mogyi mondjuk megáll pózolgatni, de akkor meg a Zancinál nincs telefon, hogy meg tudja örökíteni. Ez van. Rút az élet! 
Viszont kaptok rólam egy fotót, melynek címe: "Ha lelóg a s*ggem, hát lelóg a s*ggem!". Örüljetek!