2014.
november 16.-17.
Hűha, holnap műtét! A Zanci már ma is idegbajos, mert anno
a Kristóf kandúr volt és a herélés semeddig sem tart, de
én kislány vagyok, nekem hasi sebem lesz és ettől teljesen be van pánikolva.
Holnap dél körül megyünk a Dokibácsihoz, szerintem addigra a Zanci már tiszta
zselé lesz. Kifertőtlenítette a szállító dobozomat, meg kivasalta a kék, lepkés
takarómat, amivel orvoshoz szoktunk menni, hogy minden csíramentes legyen.
Éjféltől nem ehetek, ezt el is mondta a Zanci, úgyhogy most napközben kell
belehúznom a zabálásba, mert utána óne kaja.
Egyszemélyes heverőn alszunk, de van rajta egy plusz matrac,
úgyhogy a Zanci a földre tette a matracot és megágyazott magának, nekem meg
csinált egy régi takaróból fekvőhelyet és beborította egy vasalt
párnahuzattal, hogy majd azon fogok aludni. Hmm. Azt mondta, azért alszik a
földön, hogy nehogy felugorjak majd mellé az ágyba, mert nem szabad majd a
sebem miatt ugranom. Már ma is ott aludtunk lent és tök jó, mert szemben van a
tévé is és tudom nézni. Éjfélkor még ettem egy alust, aztán a Zanci elvett
előlem mindent, ami ehető. A vizemet még kint hagyta, azt mondta hajnalban
még ihatok.
Másnap reggel:
A Zanci nagyon ideges, érzem is rajta,
úgyhogy csendben vagyok, és nem hisztizek. Még azért sem szóltam, hogy nem
kaptam enni, pedig már kopognak a szemeim. A Zanci meg lesomfordált a Nagyigazdihoz
és ott evett, nem akart kínozni, hogy én nem ehetek, Ő meg igen. Előkészítette
a dobozomat, én meg bevittem a mauzit és belefeküdtem, hogy indulhatunk. A Zanci
majd’ megzabált, hogy de édes vagyok, hát becsomagoltam az egérkét. Még szép!
Eddig is mindig jött velünk, pont ma hagynám itthon?
A Zanci mondta, hogy
menjek kakilni és pisilni, mert nemsokára indulunk, én meg beültem a bilibe és
kakiltam. Nagyon megdicsért, hogy milyen ügyes vagyok, mert még nem látott
macskát, aki parancsra kakilt. Ebből is látszik, hogy kategóriákkal okosabb
vagyok, mint a macskák általában! Délben aztán elindultunk, de jött velünk a
Nagyigazdi is, mert sanszos volt, hogy a Zanci esetleg annyira izgul, hogy nem
jól lesz a szívével. Bementünk a Dokibácsihoz, akitől kaptam egy szurit. A Zanci
kezében aludtam el, úgyhogy nyikkot sem szóltam.
Arra ébredtem, hogy itthon vagyok, de hülye érzés volt! A Zanci
simogatott, hogy ne féljek, de nem féltem, csak forgott a szoba. Azt éreztem,
hogy van valami a hasammal, mert ráadásul lett rám ragasztva egy muris
ragtapasz. (ja, ez úgy volt, hogy a Zanci aggódott, hogy amilyen kis vagabund
vagyok majd rágom a varratokat, aztán majd feltépem a sebet és kifolyik a
belem… na, erre a Dokibácsi mély sóhajjal leragasztotta mind az öt öltésemet)
Már esteledett, mikor jobban felébredtem, na akkor elkezdtem ordítani, hogy
jaj, de szar érzés ilyen bizonytalanul imbolyogni, a Zanci meg azt hitte, nagy
fájdalmaim vannak. A Nagyigazdi végül feljött, a Zancit meg leküldte az Ő
lakásába, hogy ott relaxáljon egy kicsit és ne engem nézzen, mert már tök zizi
volt. Végül a Zancinak az is eszébe jutott, hogy felhívta a Csipit, (a barátnőjét) Ő meg
rögtön átjött, mert nem lakik messze és azt mondta, inkább jön, hogy vigyázzon
a Zancira. Igazán nem akarok belenyávogni, de kit is műtöttek, bocsi? Na mindegy, szóval jött a Csipi, de én még mindig csak ébredeztem. Elvileg a Zanci
profi ebben, mert a Kristófot legalább háromszor altatták, de neki csak kisebb
műtétei voltak, meg csendesen ébredt állítólag és nem ordított, mint én. „Öhh”-típusú
nyögéssel felugrottam az ágyra, amitől a Zanci majdnem idegbajt kapott, mert
elmondta százszor, hogy nem ugorhatok. Megérkezett a Csipi, aztán jó sokáig itt
is maradt, folyamatosan simogatta a Zanci hátát és kérdezgette Tőle, hogy „Jól
vagy?”, „De biztos jól vagy?”. A Zanci amúgy jól volt, csak azt mondta, hogy a
Kristóf hat éve pont úgy agonizált a halála előtt, ahogy én most ébredek,
azért nem tud nézni, de közben meg nem tud ott sem hagyni. Szóval a Zanci vigyázott
rám, a Csipi meg a Zancira, én meg abszolút semmire, mert amint kicsit jobban
felébredtem, elkezdtem felugrálni mindenre, amitől a Zanci már sírva is fakadt,
hogy ott fogok szétrepedni a varrás mentén és akkor jaj, mi lesz! Semmi nem
lett. A Csipi olyan este kilenc körül ment haza, addigra már nagyjából ébren
voltam. Éjfélkor aztán kimentem pisilni és kértem enni, mert már hangosan
gúvadtak a szemeim. A Zanci meg nem nagyon mert adni kaját, nehogy
megfulladjak, hátha még sok bennem az altató. Fenét volt sok, hát már tök
egyenesen haladtam, csak néha billentem meg, úgyhogy végül kaptam enni. Vacsora
után aztán a Zanci a lenti matrachoz kísért és oda kellett feküdnöm. Szinte
azonnal elaludtam. Mondjuk azt kétlem, hogy a Zanci tudott aludni…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése