Galuska Hercegnő uralkodása ~ 4 ~

2014. július 22.

A Zanci, már reggel elmondta, hogy délután megyünk a Dokibácsihoz, aki az orvos. Kaptam egy vadonatúj szállító kosarat, csuda szép, beleültem, kipróbáltam. Valamilyen rejtélyes oknál fogva, a Zanci felébresztett az ebéd utáni szunyámból és megmért egy mérlegen. 73 deka vagyok, de hogy ez miért fontos, nem tudom. Ettem, pisiltem és kakiltam, úgyhogy délután beülhettem a kosárba és elsétáltunk az orvosig. Kicsit megijedtem az autóktól az utcán, de nem kezdtem jajveszékelni, ahogy azt a Zanci tévesen megjövendölte. Hamar odaértünk, mert közel van a rendelő, de bent olyan fura gyógyszerszag van. Nem is kellett sokat várnunk, meg ugye, engem nem érdekelt különösebben semmi, mert ott volt nekem a Zanci, meg a kosaramban a plüsscicám, meg a játékegerem. Mikor bejutottunk, a Zancinak ki kellett engem vennie a kosárból és letett egy fémasztalra. Kiderült, hogy a Dokibácsi egy tök rendes pasi. Nagyon mosolygott rám, megdicsért, hogy jaj, de édes vagyok, az asszisztensnő meg majd’ lefordult a székből a gyönyörűségtől, hogy milyen meseszépnek születettem! Dokibácsi megvizsgált, megnézte a szemeimet, a füleimet, a fogaimat és a püspökfalatomat, aztán közölte, hogy nálam egészségesebb kiscicát, keveset látni. Mondtam én, hogy tökéletes vagyok, csak a Zanci olyan hitetlen típus. :) 

Szóval, kaptam a Dokibácsitól egy pasztát, ami fincsi volt, az volt állítólag a féregtelenítő és kértem volna még, de nem kaphattam. Aztán valami löttyöt kentek a nyakamra, hogy az meg bolhairtó és a végén azt mondta a Dokibácsi, hogy na, akkor jön az első „oltás”. Körülnéztem, de nem égett semmi, úgyhogy inkább azon fáradoztam, hogy átugorjak a Zanci kezéből arra a polcra, amin azok a helyes kis üvegek vannak, mert az roppantul érdekesnek tűnt. A Dokibácsi, már éppen mondta a Zancinak, hogy meg kéne engem fogni rendesen, mert a kiscicák nagy hisztit szoktak rendezni ilyenkor, de addigra a Zanci már megmarkolta a nyakbőrömet, meg a két mellső praclimat, úgyhogy Dokibácsi elismerően közölte a Zancival, hogy lám, mit tesznek az évek, meg a rutin. Esküszöm, ezek ketten várták, hogy majd őrülten szirénázni kezdek, de már meg lettem szúrva a tűvel és be is nyomta a Dokibá a löttyöt és én még akkor sem hisztiztem, azt sem mondtam, hogy nyiff. Na, erre meg lettem nagyon dicsérve, hogy milyen bátor lány vagyok. Meg baromira kíváncsi is, mert onnantól, már csak azzal foglalkoztam, hogy csak átugorjak a pici üvegekhez. 

Különben a Zanci kicsit megomlott, amikor megtudta, hogy baba vagyok még, ezért nem egy szurit kell kapnom, hanem ötöt, mert lassan kell felépíteni az immunrendszeremet. (Na, ja. Régen volt már az előző cicája kicsi, de akkor még Ő is kislány volt, ezért az orvosos dolgokat, kezdetben nem Ő intézte) Úgyhogy két hét múlva, megint jövünk, és akkor garantáltan lepakolom, azt a pici üveges polcot! :)

Kicsit elpilledtem az oltás után, pedig még sonkát is kaptam, mert nagyon ügyi voltam. A Nagyigazdi is úgy megdicsért, hogy milyen kis bátor csajszi vagyok. Végighallgattam az engem istenítő monológját és elaludtam a Zanci kezében. Hiába na, Hercegkisasszonynak lenni fárasztó dolog.