2014.
szeptember
Már három hónapos vagyok és a Zanci szerint úgy növök,
mintha húznának. Mondjuk kapok kiscica vitamint, amit nem nagyon szeretek,
mert hering ízű, én meg utálom a halat. A Zanci azt mondta, hogy ugyanennyi
energia befektetéssel lehetne Neki normális macskája is, de nem panaszkodhat,
mert Ő választott engem. Eddig a Zanci mindig összetörte a vitamint és a
kajámba tette, de nemrég egyszer leejtette, én meg levadásztam és megettem. Na azóta a Zanci eldobja a vitamint, így tutira bezabálom, mert el kell kapni.
Szóval növök és kerekedem, meg ügyesedem is. Olyannyira, hogy megtanultam,
hogy amikor a Zanci eldobja az egeremet, akkor odaviszem Neki, hogy dobja el
újra. Először azt hitte, hogy csak véletlen volt, de mondtam Neki, hogy dehogy
volt véletlen, dobja el megint. Azóta ezt játsszuk, mert ha a Zanci
nyolcvankétszer dobja messzire a mauzit, akkor nyolcvankétszer viszem Neki
vissza.
Már nagyon bátor vagyok az udvaron, a Zanci azt szeretné,
hogy napközben kint legyek a jó levegőn, aztán délutántól meg itt fent, de még
túl kicsi vagyok, csak rövid ideig hagy egyedül. Volt ám balhé, mert tíz percre
hagyott kint, én meg felmásztam a nagy fenyőre, jó magasra. A Zanci jött ki és
hívott, hogy menjek be, de csak azt hallotta, hogy sipákolok. Még jó, hogy
sipákoltam, mert felmenni sokkal egyszerűbb volt! Nagy nehezen megtalált a
fenyőn és nagyon nőietlenül káromkodott. Mondtam Neki, hogy jöjjön fel értem,
de azt mondta ezt elbuktam, mert Ő még magas sarkú cipőben is szédül, úgyhogy
ahogy felmentem, próbáljak le is jönni. Kicsit lejjebb csúsztam, de tovább nem
mertem. Hála Istennek éppen itt volt a Zanci Keresztanyja, így aztán ketten mondogatták, hogy „Ügyes
vagy Nokika, gyere szépen!” Ja, könnyű mondani, majd bepisiltem úgy meg voltam
ijedve! Mikor
kicsit már lejjebb tudtam mászni, beleugrottam a Keresztanyu kezébe.
Megkarmoltam, de nem direkt volt, csak kapaszkodásból. A Zanci meg majdnem
agyoncsapott és felhozott, aztán kiselőadást tartott arról, hogy Neki gyenge a
szíve, ne csináljak ilyeneket, mert a mentő viszi el. Adtam egy csomó puszit az
orrára, hogy megnyugodjon és marhára doromboltam is, mert éreztem, hogy remeg, mint a kocsonya. Nem érti, hogy én kiscica vagyok és muszáj volt megnéznem miért repkednek a szarkák, meg a gerlék a fenyőn? Jaj, az emberek olyan
korlátoltak!
Megint voltunk Dokibácsinál. Az van, hogy már olyan az
ülőgumóm, mint egy tűpárna, mert a kombinációs oltásból kellett egy sima, aztán
egy ismétlő, aztán kellett leukózis ellen is kapnom, de annak is van ismétlője,
meg veszettség ellen is kell kapnom, de abból csak egyet. Szóval megint
mentünk a rendelőbe, de most sokan voltak. A Zanci leült velem és
elbeszélgetett a többi Gazdival. Volt ott egy baaaromira nagy németjuhász,
akkora volt a feje, mint egy kisebb szekrény! Ez a nagy mamlasz meg úgy
remegett, mint a nyárfalevél. Hehe, bezzeg én bátor vagyok! Minden kutya hülye,
ebben biztos vagyok! Ja meg volt ott egy másik kutya is, egy fekete labrador,
aki meg nagyon érdeklődött utánam, mondta is a gazdája, hogy otthon is van
cicájuk és szereti, szóval beszagolt hozzám, a dobozomba. Hálából alaposan
szemközt csuláztam, hogy tudja hol a helye, utána meg jól megmorogtam, hogy
széjjeltépem, ha még egyszer közel jön! A Zanci azt mondta, hogy kicsit vegyek vissza,
mert másfél kiló vagyok a dobozzal együtt, és ha sokat kekeckedem a kutyussal,
testközelből tudom majd meg, hogy hogyan készül a kutyaszar... Aztán persze
bementünk a Dokibához, akinek a kezében már tök normális voltam és megkérdezte
a Zancitól, hogy amúgy hogy vagyok. Erre a Zanci azt mondta Neki, hogy remekül,
éppen most akartam labradort enni, és megmásztam az udvaron a fenyőt is, amitől
Neki majdnem kihullott a haja. A Dokibácsi nagyokat vigyorgott és azt mondta,
extra bátor vagyok, de a Zanci meg ne aggódjon, mert puha is vagyok és
rugalmas, ha leesem a fáról, majd pattanok egyet és megyek tovább. Na ugye?
Most már orvosi igazolásom van arról, hogy bátor vagyok! Még szép! Galuska csak egy van! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése