A Zanci marhára büszke a konyhai rácsos ötletére, úgyhogy bebizonyítottam Neki mennyire téved. Az úgy kezdődött, hogy meleg volt itt a tetőtérben, úgyhogy a Zanci nyitva hagyta a konyhában az ablakot, de csak az egyik oldalon, az ablak másik része fixálva volt. Elaludtunk együtt, de aztán én felébredtem és kezdtem magam zselésre unni, így aztán gondoltam kiülök a konyhaablakba, ha már miattam lett odacsinálva az a nyomorult rács. Hamar rájöttem, hogy a fixált ablakszárny és a rács közé be tudok bújni, ha nagyon akarok és én persze nagyon akartam... Na szóval bepasszíroztam magam sikeresen, de beakadt a rácsba a nyakörvemen valami ingyombingyom, aztán ott ragadtam. Se előre, se hátra. Ordítani kezdtem a Zancinak, hogy azonnal pattanjon ki az ágyból, mert több mint kínos a helyzetem. Jött is, nagyon álmos volt és nem kicsit mérges. Megkérdezte, hogy mégis melyik cipőkanállal szusznyákoltam be oda magam, oszt tulképpen miért is sikítozom hajnali kettőkor? Persze észrevette, hogy felakadtam, akkor anyázott megint egy leheletnyit, kinyitotta az ablakot teljesen, engem meg leakasztott. Na, ugye milyen hülye ötlet a rács? A Zanci erre azt mondta, hogy a rács kiváló ötlet lenne, ha mondjuk a kósza véletlen, vagy a vak Végzet, egy normális macskával ajándékozta volna meg, de Neki csak én jutottam, kizárólag ezért lehetséges, hogy simán bajba tudok keveredni, egy amúgy teljesen biztonságos dolgon is.
Most éjszakánként a szobai ablakot hagyja nyitva, de azt sem sokáig, mert ott meg szúnyogháló van és fél, hogy amíg Ő alszik, én kitépem a hálót és kiesem. Mindig ilyen rinyás egyébként! Magam részéről én a szobai ablakból csak nézelődni szoktam és nem tépem a hálót. (Na, jó. Néha kicsit felcsimpaszkodom rá) A Zanci viszont nem bízik már bennem, úgyhogy kicsinyke üldögélés után be vagyok parancsolva, az ablak meg bezáródik az orrom előtt. Ahh, nehéz ám a Hercegnők sorsa!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése