2016. március 2., szerda

Galuska Hercegnő uralkodása ~ 98 ~

2016. március

Végre ma gyönyörű az idő! Egész nap kint vagyok és sétáltatom magamat. A Zanci is utánam jött, hogy Őt is átjárja az oxigén. Kergetőztünk, meg por-fürdőztem, de aztán ez a gonosz Némber kiröhögött, mert leültem mosakodni a fenyő alá, aztán ahogy nyalakodtam, éppen fejbe talált egy toboz. Először sikítozós idegbajt kaptam a rémülettől, aztán megbosszultam a nyomorulton, hogy púpot képezett azon szép, okos fejemen! Jól megvertem! Meg bele is haraptam! A Zanci meg csak röhögött, mert mint arra már utaltam is fentebb, meglehetősen gonosz...



Hozzáteszem, a Nagyigazdi sem sokkal jobb, mert Ő meg akkor röhögött ki, amikor éppen Neki (!) vallottam szerelmet a teraszon, és ahogy ott fetrengtem előtte a hátamon, nem vettem észre, hogy közel a terasz széle, aztán a következő félfordulatnál lepotyogtam. Nagyigazdi azért utánam nézett, hogy mindenem egyben van-e, de mikor látta, hogy az önérzetemen esett folton kívül egyéb sérülést nem szenvedtem, csak ennyit mondott: "Nyehehe"!

Ja, a Zanci adott nekem féregtelenítő pasztát, mert letelt a három hónap, és minden negyed évben kell kapnom, meg volt a Dokibácsimnál és vett bolha- és kullancs elleni cseppet is, azzal meg betunkolta a nyakamat. Azt mondta nem tarthatok háziállatokat. (bolhát, kullancsot, bélférget) Rideg, korlátozó szülő!

Egyébként nagyon bejött Nála ez az instant-karma, mert most két hétig has-fájós, meg has-menős volt. Még szerencse, hogy szeretem a pirítóst, mert így mindig kaptam egy kicsit, ha nagyon picsogtam. A ropit is szeretem, bár azt csak körbekergetni élvezet a lakáson, aztán az is nagyon mulatságos, ahogy a Zanci rálép és káromkodik. Summa summarum: szerintem azért nem bírt eltávolodni a fajansztól két hétig, mert ilyen mostohán bánik velem! Hiába na, bölcs az Univerzum! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése