Galuska Hercegnő uralkodása ~ 97 ~

2016. február

Kitartó ez a monszun. Gyakorlatilag megállás nélkül esik. A Zanci azt mondta, hogy ha ez így folytatódik, lassan ideje lesz bárkát építeni. Kérdeztem, hogy azt minek? Azt válaszolta, hogy volt már ilyen, akkor egy Noé nevű hapsi épített bárkát, aztán összeszedett mindenből kettőt. Kettőt a katicából, a lepkéből, a sünből, sötöbö. Aha. Oké, hogy a Zanci ráfordult most erre a projektre, de hogy fog beszerezni kettőt a Pápából?

Szomorú, szomorú nap.

Erre mélyet sóhajtott, közölte, hogy Ő most influenzás, legyek szíves ne gyötörjem, a mi bárkánk igazi hungarikum lesz rideg marhával, pulival, szegedi paprikával, makói hagymával, szabolcsi almával, barack pálinkával, aztán mindenből becsomagolunk kettőt, beszállunk a lavórba és utánunk a lisztharmat! Ha jobban utána számolok, akkor a legénységet azok a személyek tennék ki, akiket szeretünk, úgyhogy felhívtam a Zanci szíves figyelmét, hogy két üveg barack pálesz semmire sem lesz elég, inkább raklapban gondolkodjon. Na, ez volt az a történelmi pillanat, amikor megmazsolásítottam az agyát, sóhajtozva bevett egy bogyót, ivott rá egy vödör teát, aztán magára húzta a takarót. Így aztán magamra maradva tovább gondoltam ezt a dolgot és megalkottam a saját listámat. Szóval kell vinnünk magunkkal két plüss egeret, két labdát, két tollas botot, két Sápit, két játszószőnyeget, két kartondobozt csócsáláshoz, és két alufólia galacsint. Aztán mikor majd partot érünk, szabadon engedem őket, hogy szaporodjanak és sokasodjanak! 

Addig is mélán gubbasztok a dobozomban. A hangulatom masszívan lecsúszott a búvár béka alá...

Galuska Hercegnő uralkodása ~ 96 ~

2016. február

Már napok óta esik. Ez borzalmas! :( (Horribile dictu: belepisiltem az alomba!) Alig tudok kint lenni az udvaron, a Zanci meg gonoszkodik velem, ha bent vagyok. Most pölö az történt, hogy meglocsolta a virágot, én meg felugrottam megnézni, hogy miért öntött rá vizet. Kiderült, hogy azért öntözi a gazt, hogy nekem legyen saram, pacsáláshoz! Épp csak elfordult a Zanci, amikor én már két mellső praclival gyúrtam a szottyot. Sajnos észrevette, rám parancsolt, hogy azonnal fejezzem be a sarazást, úgyhogy én gyorsan leugrottam a szekrénykéről és kisétáltam a konyhába. Így aztán a saras lábnyomaimmal lett tele a szekrény, a szőnyeg, a parketta, a járólap… 

A Zanci már csak sóhajtott egy nagyot és szó nélkül felmosott mindent, aztán megmosta a lábaimat is. Azt mondta, hogy ennyi erővel akár kint is maradhatnék az esőben, onnan sem jönnék be sterilebb piskótákkal. Az lehet kérem, csakhogy kint esik a víz és éppen rám! Bent sarazni sokkal jobb, itt finom meleg van és minden száraz. Már ameddig össze nem lépkedem. :D

Szóval most össze vagyunk veszve a Zancival, mert fültövön vágott, hogy kevésbé koszolósan unatkozzam, én meg megsértődtem. Most itt ülő-sztrájkolok a virág mellett. Esküszöm, petíciót fogok írni, hogy ilyen gatya időben, minden cicának adják meg a lehetőséget, hogy a lakásban rombolgasson ezt-azt. A Zanci azt mondta, hogy millió hozzám hasonló "szeeegény cica" aláírhatja, de ők, a Gazdik ezt sosem fogadják el. Na, majd meglátjuk! :(

Morci vagyok! :(

Galuska Hercegnő uralkodása ~ 95 ~

2016. február

Csak azoknak mondom, akik esetleg ezt nem tudják: cicával aludni egyenesen mennyei! Ezt a Zanci mondta, Ő meg már csak tudja, mert mi minden éjjel együtt alszunk. Sőt, én magam vagyok a megtestesült gyógy-cica, mert a Zanci gyakran bezöldül, amikor jönnek a frontok és fáj a szíve. Ezért van nekem bérelt helyem a mellkasán, meg a karjaiban, ahol aztán addig dorombolok, amíg vissza nem nyeri a normál színét. (Szólíthattok Dr. Galusnak) Olyannyira szeretünk együtt aludni, hogy tegnap egyesületet alapítottunk, melynek neve Á.L.M.O.SZ. (Állatira Lusta Macák Országos Szövetsége). A Zanci azt mondta, hogy nem is egyesület vagyunk, sokkal inkább "szUndikátus"! Ennek az eseménynek a tiszteletére még fotó is készült rólunk, amint éppen áthorkoljuk az alapítási ceremóniát. Így érdemes élni emberek! Öleljétek magatokhoz cicáitokat és szunyáljatok Ti is! Ha Te is ÁLMOSZ vagy, csatlakozz hozzánk! :)

A szájig érő harmónia, csak addig tart, míg alszunk. Ugyanis amint felébredek, egész nap garázda vagyok, legalábbis a Zanci szerint. Most pölö az történt, hogy sós kekszet evett, amit én is nagyon szeretek. Éppen jöttem be a konyhából, amikor megláttam, hogy mit ropogtat a Nő. Már az ajtóból odanyávogtam Neki, hogy azonnal kérek én is. Máskor a Zanci meg szokta várni, hogy odamenjek érte, de most csak úgy elém dobta. Ekkor indult a játék! Rávetődtem a kekszre, ügyesen elpasszoltam a szoba közepéig, aztán nagy műgonddal felemeltem a szőnyeg szélét (két körömmel!) és alátunkoltam a kekszet. Úgy csináltam, mintha a rágcsa elbújt volna, úgyhogy ismét rohamoztam, akkor felemeltem a szőnyeg szélét, és kihúztam az ellent. Ezzel egész jól elvoltam (kipiszkálás, visszabizgerálás) egészen addig, míg a Zanci meg nem említette, hogy a sós keksz szőnyeg alá történő dugdosása, azonnali seggberúgást von maga után. Akkor meg végképp kikelt magából, amikor egy rossz mozdulattal mélyebbre küldtem a kekszet, ezért kénytelen voltam utána bújni, így aztán úgy nézett ki a szőnyeg, mintha hirtelen vakondtúrás alakult volna ki a közepén. Nem értettem a Zancit, hogy ezen miért van kiakadva, de aztán elmesélte, hogy a barátnőjének Csipinek, van egy cicája Guszti, aki ugyanezt a szőnyeg alá spájzolást szokta játszani, csak földigilisztával. Ez úgy derült ki, hogy takarításnál a Csipi mindig talált a szőnyeg alatt megmumifikálódott gilisztákat, és nem értette, hogy honnan a túróból kerültek oda. Aztán persze szegény Guszti kolléga lebukott, mert éppen befelé haladt a nappaliba, szájában egy friss zsákmánnyal, és már éppen a szőnyeg alá tunkolta volna az új szerzeményt, amikor hátulról, orvul fülön csípték. Úgyhogy a Zanci most előre közölte velem, hogy még azelőtt szokjak le erről, mielőtt rászoknék, egyébként meg nem is lesz semmi a nyáron, ami alá becuccolhatnék bármit, mert már most is pamacsokban hullik a szőröm, úgyhogy amint melegebb lesz, felszedi az összes szőnyeget. Csába! Pedig jó buli volt!

Ja, mindazok kedvéért, akik nem követik a Facebook oldalamat, (Ejnye, ejnye!) megmutatom most a fényképes személyi igazolványomat. Ez egyébként az oltási könyvem, de a Zancinak kellett másfél év ahhoz, hogy felfedezze a fénykép helyét… (No comment!) Szóval mikor észrevette, hogy lehet rólam oda fotót ragasztani, nosza meg is tette. Azóta ilyen úrilányos a "személyim", elvégre hercegnő vagyok! 

Galuska Hercegnő uralkodása ~ 94 ~

2016. február

A Zanci mániája, hogy fényképezni akar engem, ami nem egyszerű mutatvány tekintettel arra, hogy nagyon utálom, ha fotóznak. Mivel ma szombat van és gyönyörűen süt a nap, a Zanci kijött velem az udvarra, persze csőre töltött telefonnal, hogy majd milyen isteni képeket készít rólam. Nos, az akciója ma sem sikerült kielégítően, aminek bevallom, én voltam az oka.

Az úgy van, hogy a kertünk szép nagy, van benne három óriásfenyő, meg bokrok, meg egyéb zöldségek. A kert egy viszonylag alacsony kőkerítéssel van elválasztva, az udvar egyik fele a miénk, a másik fele pedig a Zanci Keresztszüleié. A két nyitott teraszt, csak egy kicsi, rácsos ajtó választja el egymástól, tehát szabadon lehet jönni-menni, egyik oldalról a másikra. A mi kertrészünk viszonylag egyszerű, csak a Nagyigazdi bokrai virítanak a kerítések mellett, egyébként csak füvünk, illetve bocsánat: gazunk van, ami rövid sportosra van vágva. Ellenben a másik oldalon több a növény, a Zanci Unokatesója hozott öt hatalmas hordóban tenyésző pampafüvet, ezeket betették sorban egymás mellé a teraszuk alá, de a kerítés rájuk eső része mellett is vannak bokrok, csak azok bukszusok, meg tuják. 

Azt ugye már említettem, hogy fel szoktam ugrani a teraszunk feletti üvegtetőre? No, most is az történt, hogy mivel a Zanci mindenáron fényképezni akart, én inkább távolabb sétáltam, csak ne kelljen hallgatnom, hogy "aranyosan nézzél már Galus, hogy a pék rakjon tele"! Dafke ellenkező irányba kocogtam a Zancitól, sőt fel is ugrottam megint a veranda üveges tetejére. Röpke húsz perces burleszkünk ekkor kezdődött. Ugyanis a Zanci, aki akkor éppen a kert végében járt, lecsapta a mobilját a kerti asztalra, odarohant a tető alá és nagyon csúnyán elkezdett velem káromkodni. (Még a lónak a szaporító-szervrendszerét is emlegette, úgyhogy nem idézem szó szerint, a fiatalkorúak és a finomabb lelkületűek védelmében!) Attól, hogy elkezdett velem ordítani a Nő megijedtem, megcsúsztam és háttal leestem a tetőről, kicsit lepattantam a teraszról, majd bezuhantam a pampafüvek közé. Persze háttal, mert a Zanci szerint anti-macska vagyok, aki képtelen a talpára érkezni. Ekkorra már Ő is odaért és átlesett a nem túl magas kerítésen, hogy mit történt  velem. Nagy baj nem lett, bent hevertem a pampafű között, amivel ügyesen össze is kócolódtam, az össze lábam és a farkam is égnek állt, úgyhogy eléggé nyomorult látvány lehettem, mert nem tudtam kivergődni. A Zanci ekkor ismét elkanyarított egy ízesen magyar káromkodást, és mivel nem akart időt vesztegetni arra, hogy a köztes kis ajtón átjöjjön értem, ezért felhasalt a kőkerítésre, gondolta onnan elér és átemel. Gondolni oly sok mindent lehet… Nyögdösve nyújtózkodott értem, én meg a keze után, mert szerénységem olyan mértékben belecsavarodott a pampafűbe, hogy egyedül nem tudtam még a hasamra sem fordulni. A Zanci addig libikókázott a kerítésen, míg el nem tudta kapni a kezeimet, akkor a hónom alá nyúlt és kiemelt. Na, igen ám, csakhogy innentől kezdődött vergődésünk akciósabb szakasza, merthogy a Zanci kissé elmérte a súlypontját és a képességeit is… Elengedni engem nem akart, nehogy visszaessek, de akkor már Ő is veszélyesen előredőlt. Gondolta majd hasizomból felemelkedik és felrak engem a terasz szélére, csak azt hagyta ki a számításból, hogy Neki nincsenek hasizmai, csak hasa van, tizenöt centi vastag pudinggal meg nem lehet légtornázni. Úgyhogy én csendben lógtam a kezei közt, néha kicsit kalimpálva, hátha ezzel segítem a mentésemet, a Zanci meg hol előre billent, hol hátra. Már azt is megemlítette, hogy valószínűleg kitöri a nyakát és kilapít engem, ha együtt befejelünk a pampafűbe, úgyhogy összeszedtem magam, és mikor legközelebb megpróbált kicsit felemelni, felcsimpaszkodtam a terasz szélére. 

Ott aztán leültem és csak néztem a Zancit guvadt szemekkel, hogy mit művel… Merthogy lejönni továbbra sem tudott a kerítésről, dacára annak, hogy már nem lógtam a kezében. Mikor rájött arra, hogy sokkal inkább előre fog billenni, mint hátra, óvatosan csak annyit nyöszörgött, hogy "Segítség!". Mire kimondta már rájött, hogy ez tök fölösleges volt, mivel a Nagyigazdi nincs itthon, a Keresztanyjáék ajtaja meg zárva van, ergo senki sem hallja. Eszébe jutott persze, hogy akkor majd felhív valakit, de a telefonja ott vigyorgott a kerti asztalon, Tőle olyan húsz méterre. Ekkor újabb cifra szitkok hagyták el ajakát, amik már istenkáromlással is felértek! Végül nagyon óvatosan addig kukacolt hátra, amíg le nem tudott csúszni a mi oldalunkra. Mikor végre földet ért a lába és nem fenyegette a pampafűbe fejelés, roggyant térdekkel, kifli-tartásban elsántikált a telefonjáért. Nem nézett ki túl jól. Olyannyira nem, hogy még azt is megengedtem Neki, hogy lefényképezzen, pedig közben folyamatosan hol a Sehol-szigetekre, hol anyámba küldözgetett. Nagyon lassan és megfontoltan feljött a lakásba, persze felkísértem, mert egyfeszt nyöszörgős hangjelzéseket adott. Most nem beszél velem. Az utolsó mondata az volt hozzám, hogy lelencbe fog adni, aztán vesz egy lavórnyi aranyhalat és végre nyugta lesz! Az "anyák gyöngye", mi? 

Galuska Hercegnő uralkodása ~ 93 ~

2016. február

Ma egész nap verekedtem, verekedtem, és néha kicsit még verekedtem is. Állapotom nem aggasztó, sőt valószínűleg indulatkezelési terápiára sem kell majd járnom, egyszerűen csak arról van szó, hogy elárasztották a kertemet, a párzási időszakban párás szemmel kőröző kandúrok. Természetesen én ilyenkor kötelesség-szerűen eltángálom őket. Nem elég, hogy illetéktelenül bemasíroznak a birtokomra, ráadásul még kétszáz decibelen kezdik, hogy "MÁHÁHÁHÁHÁÁÁHÁHÚÚÚ"! 

Na, ezt kikérem magamnak! Ne itt csajozzanak, menjenek haza és ott spriccolják tele az udvart a szagukkal, meg vigyék őrületbe a zajérzékenyeket! Jól megtéptem őket! A Zanci azt mondta a kandúrok az emberek között is nagyon egyszerűek, mert szinte mindig lehet két csoportra osztani őket. Az egyik felük mondjuk egész nap muslica-részeg, a másik meg két darab borízű alma elropogtatása után már tizenhat szólamban énekel. Vagy az egyik csoport a legyet is röptében hágja, a másik csoport meg csak akkor kemény, ha gipszelik… Szóval azt mondta a Zanci, hogy szokjam meg, a kandúrok már csak ilyenek. Jó, én megértem, hogy tavasz van, meg dürögés, de aki itt akar a kertemben pásztor-órázni, azt úgy elverem, mint jégeső a határt! Már tiszta migrén vagyok tőlük. Mi lesz itt, ha még ennél is melegebb lesz az idő? 

Galuska Hercegnő uralkodása ~ 92 ~

2016. Február

Tavaszodik. Már nincs olyan hideg, mint eddig, úgyhogy jó sokat vagyok az udvaron. A veranda tetején is mászkálok, amitől a Zanci és a Nagyigazdi is sikítozós lesz, de ez engem nem nagyon tud meghatni. Azért persze délután négynél tovább nem maradok kint. Ennek a Zanci nem nagyon örül, mert persze elfoglalom magam fent is. Például azzal, hogy a szanaszét hagyogatott könyveit elfoglalom. Az úgy szokott kinézni, hogy amíg a Zanci ír, én lesből indítom az offenzívát, aztán széttúrom a felkupacolt könyveit, és valamelyiken édesen elalszom. Nem értem, hogy miért hisztizik, mert már nem rágom a könyveket, mint kislány koromban, maximum szamárfülesre alszom őket. Boldogtalan egy liba ez komolyan mondom, semminek sem tud örülni! Ha megzakkanva rohangászom a lakásban az a baja, ha meg csendben szunyálok a könyvein, akkor az a baja.

Legutóbb is teljesen csendben voltam, amíg a száraz ruhákat pakolászta el, sőt még segítettem is! Beültem a nyitva felejtett zoknis fiókba és ahogy a Zanci berakott egy zokni gombócot, én fogtam és kidobtam. Ekkor Ő lehajolt, visszatette az éppen aktuálisan kizsűrizett fuszeklit, aztán a nyúlt a következőért. Mikor azt is betette a fiókba, én készségesen kipottyantottam. Nagyjából nyolc körig bírta is, de aztán megkért, – oké, pongyolán fogalmaztam; kirakott a fiókból! – hogy fejezzem ezt be, mert ellenkező esetben azonnal keres egy szakképzett állatpreparátort…! Élet az ilyen? Már azt sem értékeli, hogy házias vagyok! Áhh!