2016. február
Ma egész nap verekedtem, verekedtem, és néha kicsit
még verekedtem is. Állapotom nem aggasztó, sőt valószínűleg indulatkezelési
terápiára sem kell majd járnom, egyszerűen csak arról van szó, hogy
elárasztották a kertemet, a párzási időszakban párás szemmel kőröző kandúrok.
Természetesen én ilyenkor kötelesség-szerűen eltángálom őket. Nem elég, hogy
illetéktelenül bemasíroznak a birtokomra, ráadásul még kétszáz decibelen
kezdik, hogy "MÁHÁHÁHÁHÁÁÁHÁHÚÚÚ"!
Na, ezt kikérem magamnak! Ne itt
csajozzanak, menjenek haza és ott spriccolják tele az udvart a szagukkal, meg
vigyék őrületbe a zajérzékenyeket! Jól megtéptem őket! A Zanci azt mondta a
kandúrok az emberek között is nagyon egyszerűek, mert szinte mindig lehet két
csoportra osztani őket. Az egyik felük mondjuk egész nap muslica-részeg, a
másik meg két darab borízű alma elropogtatása után már tizenhat szólamban
énekel. Vagy az egyik csoport a legyet is röptében hágja, a másik csoport meg
csak akkor kemény, ha gipszelik… Szóval azt mondta a Zanci, hogy szokjam meg, a
kandúrok már csak ilyenek. Jó, én megértem, hogy tavasz van, meg dürögés, de
aki itt akar a kertemben pásztor-órázni, azt úgy elverem, mint jégeső a határt!
Már tiszta migrén vagyok tőlük. Mi lesz itt, ha még ennél is melegebb lesz az
idő?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése