2015. november
Hú, volt egy egerünk! Az úgy történt, hogy egyik nap
sokat voltak nyitva az ajtók, mármint az előszobáé és a verandáé. Reggel még
csönd volt, de délben a Zanci lement a Nagyigazdihoz, és ahogy melegítette a
kávéjukat, valami hülye hangra lett figyelmes, mintha nyüszítés lett volna.
Először csak a Zanci hallgatózott, később már a Nagyigazdi is. Azt is
észrevették, hogy én meg nem mozdulok a lépcsőnk negyedik fokáról. Persze, hogy
nem mozdultam, próbáltam nekik elmutogatni, hogy ott kapar egy valami, ami
cincog. Mondom: CINCOG! A Zanci értette meg először, hogy mit mutogatok,
pánikba is esett gyorsan, a papírforma szerint... Addigra már nyávogtam is az
egérnek, a Nagyigazdi pedig némi fáziskéséssel megállapította, hogy "Te,
ez szerintem egy egér". Fogtam a fejem, komolyan! Hát mit magyarázok én
itt nekik egy fél órája? Azt, hogy ez egy egééér! Mondtam a Zancinak azt is,
hogy ha egy darabon kibontja nekem a lépcsőt, akkor szívesen meg is fogom a kis
disznót, de azt nem akarta. Mármint a lépcső kibontást, nem azt, hogy megfogjam
az egeret. Mivel a lépcsőnk alja a Nagyigazdi konyhájában van, csak el van
takarva vékony falemezekkel, ezért a Nőim gyorsan hívták a Lacit, hogy juj,
azokat szedje le, hogy kijöjjön az egér. Jött is a Laci, mert a Laci egy hős,
és pitty-putty kibontotta a lépcső alatti részt. Akkor én már boldogan
bekúsztam volna a lépcső alatti helyre, de a Zanci nem engedte, mert az egész
hóbelekupleráj 36 éve épült és alatta nyilván nem nagyon volt takarítva, egy
merő pókháló meg kosz volt bent minden. A Nagyigazdi rakott ki ilyen egérfogó
ragacsot , sőt beleragasztott a közepébe egy karika kolbászt is, hátha akkor
jobban vonzódik hozzá az egér. Nem vonzódott. Nekem viszont tabu lett a konyha,
nehogy beleragadjak abba a kutymóba, amibe az egérnek kell beleragadnia. Másnap
a Nagyigazdi üresen találta a csapdát, ettől függetlenül én egész éjszaka és
még délelőtt is járőröztem a lépcsőn és az előszobában, hátha előbújik a kis
cincogós istennyila. Azóta nem hallottunk egérke felől. A Nagyigazdi azt
mondta, hogy valószínűleg csak tévedésből rohant be a mauzi egy macskás házba,
vagy eleve szuicid típus. Viszont csak felébredhetett benne a szunnyadó
életösztön, mert amint ki tudott jönni a lépcső alól, nyilván kimászott a
Nagyigazdi ablakán és eltűnt. Ez az indok annyira nem hatotta meg a Zancit, Ő
még egy kicsit aggódott azért, hogy az egér nem is ment ki, csak elbújt, de
végül hallgatott rám, mert már egyáltalán nem érdekel a lépcső, sem a Nagyigazdi
konyhája, pedig amíg ott ficergett az egér, nem tudtak elrángatni onnan. Ja, és
kaptam egy félmaréknyi sajtos jutalomfalatot, mert ügyes lány voltam és
strázsáltam a lépcsőn, meg rá is nyávogtam az egérre! Meg is fogtam volna, csak
hát nem kerültünk közelebbi kontaktusba. A Zanci végül este még elénekelte
nekem egy dalt, ami így szólt:
"A mi cicánk férjhez akar menni.
A szomszédé el akarja venni.
Édes cicánk, ne hagyj el bennünket!
Ki eszi meg, a mi egerünket?"
Ez egy nagyon szomorú nóta, mondtam is a Zancinak,
hogy ne aggódjon, nem akarok férjhez menni, nem hagyom el, és úrinői
becsületszavamra megeszem a mi egerünket. Ha lesz! (NEM LESZ! - a szerk.)
 |
| A Nagy Vadász megpihen! :) |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése