2016. május
Bűnöztem! Na jó, csak kicsit, de akkor is bűnöztem.
Az úgy volt, hogy a Zanci leengedte a hűtőt, mert megint sanszos volt, hogy
soha többé nem nyitjuk ki a fagyasztó ajtaját. Emiatt aztán kipakolt mindent a
konyhaasztalra, amit meg mégis hűteni kellett azt levitte a Nagyigazdi
hűtőjébe. Így aztán asztalra került két citrom, egy Piros Arany, egy
paradicsom, két üveg ásványvíz, meg egy doboz körömvirág krém, amit nem nagyon
értek, hogy miért lakik a hűtőben. Ezeken kívül, csak egy serpenyő került még
ki a hűtőből, amiben az a szalonnazsír volt, ami előző nap képződött, mivel a
Zanci túrós tésztát csinált ebédre és sütött rá pörcit. A pucér zsírt meg mikor
kihűlt betette a hűtőbe, hogy majdcsak jó lesz az még valamire. Mivel nagyon jó
idő volt és finom meleg, ezért a Zanci kitárta a kihúzott hűtő ajtaját, a
fagyasztó alá telepített egy tepsit, hogy abba pisiljen a kis aranyos, aztán
mint ki jól végezte dolgát bevonult a szobába, és a nap további részében nem
nagyon foglalkozott a csöpörgő hűtővel. Lassan két éves leszek, úgyhogy ennyi
idő után már megtanultam rendeltetés-szerűen használni a Zancit, pontosan
tudtam tehát, hogy csak akkor kapok ki, ha in flagranti ér, amikor éppen
disznóságot követek el. Éppen ezért, amíg Ő írt odabent, én úgy tettem, mint
aki csak inni megy a konyhába, de persze jól megnéztem, hogy milyen kincsek
vannak az asztalon. Rátaláltam a serpenyőre is naná, és ugyan soha nem
szerettem a zsírt, de úgy gondoltam, hogy ha már a Nőm ilyen szépen kitálalta
nekem, akkor csak beleeszek. Nem ragozom: gyakorlatilag a zsír felét
bezabáltam! Szalonna íze volt, a szalonnát meg egyébként nem szeretem, de ugye
a nehéz időkben, amikor szegény kiscica nem kap rendesen enni…, (Hogy mit
mondtál a szájaddal? – a Szerk.) minden falatnak örülni kell. Miután ezt így
megcselekedtem, kéjesen vigyorogva lemasíroztam az udvarra. A Zanci meg csak
néhány óra múlva vette észre a gyalázatot és le is fotózta, hogy mit tettem.
Azt mondta tisztán látszanak a nyelvnyomaim, úgyhogy minden tagadás
értelmetlen. Baromira pipa volt egyébként, egyrészt mert szerinte semmi okom
lopni, mert akkora vagyok már így is, mint egy T-34-es tank, másrészt meg azért,
mert most aztán keresztbe fogom fosni az egész kecót. Minden büdös bogárnak
elmondott, aztán lefeküdtünk aludni. Hajnali háromkor aztán éreztem, hogy
szólít a természet, de MOST! A Zanci mellkasára pattantam és beleordítottam a
fejibe, hogy NYÁÁÁ, de sürgősen ám, mert bajok vannak… Kivételesen nem mormogta
azt, hogy "Aludjál még egy kicsit Nokoládé", hanem azonnal felkelt,
aztán lekísért az udvarra. Amint kinyílt előttem a veranda ajtaja, minden
átmenet nélkül leugrottam és rohantam a fenyőhöz, mert ott puha a föld. A Zanci
meg a teraszról nézte, ahogy szuperszonikus sebességgel lyukat ások és
megkönnyebbült fejjel telerotyogom. Végül csak annyit motyogott, hogy "nem
megmondtam?", aztán visszament aludni.
A másik problémás napom az volt, amikor a meleg
miatt egész nap kint voltam az udvaron, és ilyenkor én igenis megpróbálok
vadászni. (Nem kell röhögni!) A Zanci is kijött egy kicsit, ezért szemtanúja
volt, amint felugrottam a középső kőkerítésre, hogy onnan szemlélődjek. Egyszer
csak a túloldalon, tehát a Zanci Keresztanyjáék oldalán, ahol olyan jó dús a
fű, leszállt egy rigó! Ettől persze a másodperc törtrésze alatt felbigázódtam,
elvetődtem a kerítésről és úgy ahogy volt átröppentem szinte az egész füves
részen. Még majdnem azt is énekeltem, hogy "szááállok a
szééélleeel!", de aztán valami gond lehetett a landolási szögemmel, mert
nem a talpamra érkeztem, hanem hát hogy is mondjam csak… Szóval nincs mit
szépíteni: pofára érkeztem, orral felradírozva a smaragd gyepet, aztán a
lendülettől átbucskáztam a fejemen, végül lehátaztam. A Zanci persze megkövülve
nézte a jelenetet, mert azt hitte kitörtem a nyakam. Odaszaladt a kerítéshez és
kérdezte, hogy élek-e, de én inkább csak heverkéltem a hátamon, igyekezvén
feldolgozni az elmúlt néhány másodpercet. A Zanci már majdnem átjött, hogy
megnézze egyben vagyok-e, amikor felálltam és tétován elindultam felé. Ekkor a
Nőm felsóhajtott, hogy eszerint komolyabb bajom nincs, sőt még a kerítésre is
fel tudtam ugrani. Először is meg lett tapogatva az orrom, aztán a fejem, aztán
a gerincem végig…aztán meg rondán ki lettem röhögve, mikor a Zanci
megbizonyosodott róla, hogy tényleg nem törtem el semmimet, merthogy az orromon
azért maradt nyoma a repdesésemnek. Ez a Némber rútul kiröhögött, mert mivel
felszántottam a füvet a frontális részemmel azt mondta, hogy orcailag zöldebb
vagyok, mint Írország! Felnyalábolt, felhozott a lakásba, aztán engedett
langyos vizet a kis lavóromba, és szivaccsal megmosdatta az orromat és
környékét, miközben azon kuncogott, hogy még akkor sem volt ennyire zöld a
fejem, amikor spenótot ebédeltem. Közben persze megtartotta a szokásos
beszédét, amit jobbak hegyen szoktak előadni, miszerint a madarak tudnak
repülni, a cicák nem, és legyek szíves ezt legközelebb szem előtt tartani. Pff!
Jókor szól!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése