Galuska Hercegnő uralkodása ~ 129 ~

2017. április

Összehaverkodtam a szomszéd kutyával. Tudom ez nagy gyalázat, de akkor is. Különben ezt a Zanci sosem tudta volna meg, ha nem lennének beépített kémjei, úgyis mint szomszéd néni. Merthogy a szomszéd néni elmesélte nemrég a Zancinak, hogy látta, amint átmentem a csücsökszomszédékhoz, (tudjátok, ahol az a kutya lakik, aki kislány koromban a fára kergetett), aztán azt is látta, hogy jött a kutya, én meg azonnal fújtam, mint egy rotyogó kuktafazék. Naná, hogy fújtam, elvégre páratlan csula-reflexem van! Előbb köpök, aztán kérdezek. A kutya – kinek nem tudjuk az anyakönyvi nevét, de a Zanci elkeresztelte Eminenciásnak, merthogy tök szürke – erre azonnal fenékre tottyant, nem mervén közelíteni hozzám, mert nagyon félelmetes tudok ám lenni, ha akarok! Mikor meg láttam, hogy Eminenciás nem bánt, nem ugat, gyakorlatilag még a légcserét is beszüntette, akkor én is leengedtem, aztán megszagolgattuk egymást. Így esett, hogy senki nem evett meg senkit, csak szépen, békésen játszottunk. (Már amennyiben játéknak lehet nevezni, ahogy a fejére ugrom, Ő meg szegény halálfrászt kap, hogy mi a tök esett a nyakába?! Hehe!) Szóval most az van, hogy szent a béka közöttünk, olykor átjárok a csücsökszomszédékhoz kutyát bosszantani.

A Zancinak ez ellen szava sincs, elvégre Eminenciás ugyanúgy családtag ott, mint én itthon, Ő is minden betegség ellen be van oltva, meg bolhája sincs. Az nekem sincs, mert minden hónapban kapok a nyakamra olyan bolha- és kullancs elleni cseppet. Egyszer találkoztam két bolhával, d(-t)axlin mentek egy komondorig, nyilván tágasabb otthont kerestek… rám se bagóztak, mert belőlem árad a bolha-ellenes odőr. Szóval kutyázhatok, amennyit akarok. :)