Galuska Hercegnő uralkodása ~ 117 ~

2016. július

Kaptam két cicaajtót.  Isteniek! :) Képzeljétek, csak úgy ki-be lehet mászkálnom, senki sem morog velem, hogy hajnali kettőkor hova lesz a séta, és mióta megvannak az ajtóim a Zanci, meg a Nagyigazdi is el vannak simulva. Tiszta haszon! Valamiért nem vették sportosan, hogy mindkettőjüket ébresztgettem a legkülönbözőbb hajnali időpontokban, ezért kaptam ajtókat. A Laci meg volt olyan rendes – mint mindig! –, hogy beszerelte őket az előszoba- és veranda ajtókba. Mondjuk ettől tiszta hiszti lettem, mert levették (mondom: LEVETTÉK!) mindkét ajtót, aztán nagy zajt csaptak és bebiggyesztették a cicaajtókat. Ezen a drámán azért hamar túlestem, onnantól azzal volt bajom, hogy jaj, hát az ajtókáim billegnek. A Zanci konkrétan "kidugott" az egyiken, ebből már azért sejtettem, hogy hogyan kéne használnom őket, de akkor is ijesztő volt. Ekkor óriási sóhajjal fogott egy nagy adag ragasztószalagot, aztán felragasztotta a billencseket. Ez szuper ötlet volt egyébként, mert így már át mertem sétálni a nyitott ajtókon. Jelentem már három napja le vannak hajtva a billenők, és már így is úgy közlekedem, mint a sutty! :) Olyannyira, hogy éppen három napja nem járok haza éjszakánként. Ebből első nap volt balhé, mert a Zanci reggel azt hitte, hogy mellette fekszem, de persze én kint kolbászoltam. Le is lettem érte toszva, hogy hol a retekben voltam, sőt családi kupaktanács is volt miattam. Az úgy nézett ki, hogy a Zanci és a Nagyigazdi körbeülték a nagy asztalt. Rossz volt nézni, ahogy ültek ketten. Körben! Na szóval ott ültem alattuk és hallgattam a kvaterkát, hogy akkor mi legyen; zárjanak be éjszakára, vagy ne zárjanak be? Végül a Nagyigazdi meggyőzte a Zancit, hogy mivel fényes délben is bárhonnan képes vagyok lehátazni, pofára esni, verekedni, ezért szerinte teljesen mindegy, hogy éjjel vagyok kint egy fél napot, vagy nappal. A Zanci meg lett győzve, úgyhogy most már valóban szabadon mászkálhatok! Így aztán most minden este mielőtt kimegyek az udvarra, végig kell hallgatnom az anyai intelmeket, miszerint vigyázzak magamra, ne menjek az utcára, ha bajba kerülök keressek egy megbízhatónak tűnő felnőttet, vagy rendőr bácsit. Plusz meg van kérdezgetve, hogy van-e nálam személyi, lakáskulcs, papírzsepi…? Ezeket unott pofával végighallgatom, aztán odadugom az orrom, hogy össze legyek puszilva és már huss, megyek is! Summa summarum: királynői életem van, oda megyek, ahova csak akarok, akkor jövök, amikor akarok, este kint vagyok az istenien hűvös udvaron, reggel meg hazajövök, aztán végigheverek az ágyon és alszom délig. Ez az élet! :) 

Íme, az ajtóm! :)

Itt is szeretném megköszönni a PiacoZoo állatfelszerelés üzlet legkedvesebb vezetőjének, Virágnak a segítségét, mert a Zanci az Ő segítségével szerezte be az ajtóimat! (Egyedül tök béna…) Meg tulajdonképpen mindenemet, mert a Zanci mindent onnan vesz nekem. Virág pedig mindig nagyon aranyosan és türelmesen segít, nagyokat beszélgetnek, meg nevetgélnek a Zancival. Úgyhogy, ha igazán minőségi üzletet kerestek, ahol minden létezőt be tudtok szerezni a Kedvenceteknek, akkor keressétek fel a PiacoZoo-t és Virágot, aki imádja az állatokat, sőt néha az embereket is! :D ;)

Köszi mindent drága Virág, nagy doromb Neked! :)

Galuska Hercegnő uralkodása ~ 116 ~

2016. július

Mostanában Houdini reinkarnációjának adom ki magam. Gyakorlatilag bárhonnan meg tudok pattanni! Az úgy kezdődött, hogy éjszakánként nálunk fent nagyon meleg van, aztán mikor már nagyon nem bírtam, lementem a Nagyigazdihoz, mert Nála lényegesen hűvösebb a szoba. Mivel azonban Neki is melege van, ezért résnyire nyitva szokta hagyni a szobaablakot is, meg a konyhaablakot is, csak trükkösen oldja meg, hogy ne tudjanak kívülről bejönni. Arra viszont nem gondolt, hogy én ki tudom cselezni, meg ugye mikor nagyon akarom, akkor bármilyen kicsi résen kiférek. Így történt, hogy egyik éjszaka kislisszoltam a szobaablakon a finom, hűvös udvarra. A Zanci fent aludt, a Nagyigazdi lent, aztán mikor reggel felkelt kiment, hogy kinyissa a veranda– és előszoba ajtókat. Én ekkor kocogtam befelé, a Nagyigazdi meg úgy nézett rám, mint egy kísértetre, mert nem tudta elképzelni, hogy mégis hogyan jutottam ki. Mikor a Zanci is felébredt megkérdezte Őt is, hogy mikor mentem ki, amire a Zanci csak pillogott, hogy Ő aztán nem engedett ki, biztosan szublimáltam. Végül kisütötték, hogy a szobaablakon lógtam ki. Másnap a Nagyigazdi nagy odafigyeléssel bezárta az ablakot, és csak a konyhaablakot hagyta nyitva, de rosszul fordította rá a zárat, úgyhogy akkor meg ott ugrottam ki. Egyébként rájöttek már a Nőim arra is, hogy jobban járnak, ha azonnal kiengednek, amikor éppen mennék – teszem azt hajnali háromkor, mert rendszerint akkor jön rám a hirtelen mehetnék –, mert ha azonnal nem pattannak ki az ágyból, hogy kikísérjenek és nyitott ablakot sem találok, akkor a Zanci hasát trambulinnak használva pattogok rajta, amit Ő nem annyira szeret. Az utolsó csepp a biliben az volt, amikor egyik hajnalban már a pattogásra sem reagált, csak mormicált és aludt tovább, úgyhogy felültem a mellkasára és gyengéden orron haraptam. Nem tehetek róla kérem szépen, kénytelen voltam offenzívát indítani a kiengedésem végett! A Zancit persze ezzel nem győztem meg, hosszan emlegette szülőanyám ülőgumóját, miközben az orrát tutujkálta. Végül döntés született: kapok két macskaajtót, az egyiket az előszobába, a másikat a verandára, hogy akkor mehessek ki-be, amikor akarok. Ezen a héten hozza majd őket haza a Zanci, aztán remélhetőleg a Laci ráér majd és hamar beszereli a két ajtómat. Jaj már nagyon várom! Nálam jobban, csak a Zanci várja! :)

Idén nyáron már volt egy fürdésem, bár az inkább csak arról szólt, hogy nagyon meleg volt és a Zanci bepacsált kicsit, de tegnap komolyan meg lettem fürdetve. Jöttem haza kora délután, és azonnal megkerestem a Zancit, hogy nézze már meg mi van a hátamon?! Kiderült, hogy belefetrengtem valami olajos cuccba. A Zanci megszagolgatott, de semmilyen szagom nem volt, ettől függetlenül megvártuk, míg a Nagyigazdi hazaért, aztán a Zanci csinált nekem egy nagyon enyhén samponos vizet, abba közös erővel beleáztattak, sőt meg is dörgöltek, végül  a zuhanyrózsával öblítettek le, pedig tudja a Zanci, hogy rettegek a zuhanyrózsától! Persze én ordítottam, hogy valaki azonnal hívja a slambucmant, mert itten kérem sáros bakancsokkal tiporják a jogaimat, meg aztán mindenem vizes is, de ezek ketten meg a fülük botját sem mozgatták a panaszomra, csak azon sápítoztak, hogy milyen szutykos a víz, amit kiöblített belőlem a Zanci. Naná, hogy szutykos! Tudják ezek egyáltalán, hogy nekem mi munkámba kerül ennyi retket magamra kenni? Egész nap ezért porfürdőzőm! Erre lemossák! Úgyhogy kérem szépen, én most tiszta vagyok és illatos, meg nagyon el is fáradtam, mert négy órán keresztül nyalakodtam, mire végre száraz lettem. Az igaz, hogy napok óta először nem volt olyan rohadalom melegem, mint eddig, de azért EZT tenni velem…! 

Száradok!

Galuska Hercegnő uralkodása ~ 115 ~

2016. június

Voltunk Dokibácsinál! Na semmi pánik, hála a nagy Bastet-nek semmi bajom, csak a szokásos éves oltásaimat kellett megkapnom. Egyedikek voltunk, úgyhogy sokat nem is kellett várni, aztán bementünk és megint új asszisztensnő fogadott minket. Aki még engem nem látott általában azonnal elolvad a gyönyörtől, hát ez a néni is ezt tette. Miután minden irányból meg lettem dicsérgetve, hogy jajdenagyonszépvagyok, a Dokibácsi beadta az onyekciót. Úgy látszik olyan régen jártunk Nála, hogy elfelejtette, hogy én nem vagyok egy balhés fazon. Várta, hogy majd nyávogok, meg vinnyogok, de én csak konzekvensen fixíroztam az eszcájg-sterilizáló gépet, bokor arccal, ahogy szokásom. Meg lett nézve a fülem, meg az összes fogam, mert a Zanci szerint büdi volt a szám, (most már mondjuk nem az) de a Dokibácsi azt mondta, hogy mindenem extra egészséges, a fogaim szépek, nem kell még ultrahangosan leszedni a fogkövemet, viszont a Zanci meg ne képzeljen már belém mindenféle kórságot, mert makkból vagyok. Na végre, hogy valaki helyre tette ezt a Némbert! Már egy merő migrén vagyok Tőle, mert állandóan azt figyeli, hogy székletem és vizeletem rendben van-e, meg hogy- és mennyit eszem, meg nem vagyok-e kövér, avagy sovány. Ja, ezt is megkérdezte, hogy nem vagyok-e kövér, de azt mondta a Dokibá, hogy néha mérjen le a Zanci, aztán ha 5,5 kilónál több leszek, vegyen diétás tápot, addig viszont nem kell aggódnia. Most 4,5 kiló vagyok, ráadásul egész nap ugrálok, úgyhogy bombanős az alakom. Kaptam kukactalanítót is, meg bolha elleni cseppet is, aztán hazajöttünk. Vacsora után meg felfeküdtem a tévére, ahol is úgy bírtam elaludni, hogy lelógott a püspökfalatom. Ezt a Zanci annyira mókásnak ítélte, hogy gyorsan le is fotózott.

Apropó, egészség! Ez a Nő kitalálta, hogy méregtelenít, ezért elkezdett szedni egy kovaföld nevű port. Először azt hittem ez jó dolog, mert ha méregtelenít, akkor nyugodtan lehetek garázda, akkor sem lesz rám mérges. Kiderült, hogy ez nem ilyen dolog. A kovaföld egy baró nagy dobozban van, ami akkora, mint a száraz kajás dobozaim. Ebből volt is egy kis zűr, mert mikor a Zanci első nap belekanalazta a bögréjébe az aznapi adag kovaföldet, én azt hittem, hogy az valami új finomság, amit én kapok, aztán annak ellenére, hogy sosem szoktam felugrálni sem az asztalra, sem a konyhapultra, most mégis felugrottam, aztán lendületesen beleszagoltam a dobozba. A kovaföldről tudni kell, hogy nagyon-nagyon finomra őrölt por, úgyhogy amikor én mélyet slukkoltam belőle, azonnal eltömte a szaglószervemet, amitől akkorát tüsszentettem, hogy majdnem leesett az orrom! Persze a dobozba sikerült belehapciznom, amitől viszont felpöffent a por. Ekkor a Zanci először is káromkodni kezdett, – mondtam, hogy nem úgy "méregtelenít" ez a cucc! – aztán meg letett a kőre, ahol én tovább tüsszögtem, és közölte velem, hogy "Tompika játszik, pazarolja a fogpasztát"… (szeret klasszikustól idézni) Szóval a kovaföld nem finom, csak a doboza megtévesztő! Egyébként az Univerzum megint volt szíves egyenlíteni, ugyanis a Zanci nagyon elküldött anyámba, amikor széttüsszentettem a kovaföldjét, de ezek után Ő meg megfostosodott tőle, úgyhogy egálban vagyunk. Háhá! :D

Galuska Hercegnő uralkodása ~ 114 ~

A mai jeles alkalom tiszteletére belenéztem a kamerába. A Zanci majd' megőrült a gyönyörűségtől... :D 

Híveim!

Ma vagyok két éves! :) Boldog szülinapot nekem! :)

Már igazi Macskanő lett belőlem. Kaptam a Zancitól, meg a Nagyigazditól "tortát", meg ajándékba egy tollas botot, mert a régit tollfosztásos baleset érte... 
Ide sajnos csak a fotókat tudom felrakni, de a Facebook oldalamon megtaláljátok a videókat is, hogyan játszom az ajándékommal. :)
Ma zselésre kényeztettetem magam, elvégre szülinapos vagyok. ;)
(Meg az év további 364 napján... - a Szerk.)

Doromb mindenkinek:

Galus

A tortám! :)

Galuska Hercegnő uralkodása ~ 113 ~

2016. május

Addig molesztáltak a Nőim azzal, hogy én nem is vagyok igazi macska, amíg tegnap bebizonyítottam Nekik az ellenkezőjét! Az történt ugyanis, hogy marha meleg volt, ezért minden ajtót sarkig tártak a házban. A Zanci a Nagyigazdi konyhájában serénykedett, amikor behoztam a meglepit. Fogtam ugyanis egy cinkét! Mondjuk rendesen tele volt vele a szám, de azért nyávogtam a Zancinak, hogy EZT látnia kell, mert EZ az Ő ajándéka! Neki ebből csak annyi tűnt fel, hogy a normális "nyá" helyett azt mondtam, hogy "mööááá", tekintettel arra, hogy a számban cipelt cinkétől lett némi akcentusom. A Zanci meg kikukkantott a konyhából, hogy miért nyávogok olyan hülyén? (Megnéztem volna azért, hogy Ő hogyan nyávog, madárral a szájában…) 

Mivel szemüveg nélkül még mindig nem egy rétisas, rám hunyorított, mert annyit azért észrevett, hogy valami van a számban, de nem ismerte fel az ajándékát, én meg gyorsan fel is vittem hozzánk. Na, ekkor azért már rohant utánam és meg is talált a lépcsőnk tetején. Annyira meglepődött, hogy eltátotta a száját! Háhh, na ugye? Még hogy nem tudok madarat fogni? Meg nem is vagyok igazi macska? Büszkén kihúztam magam, hogy tessék, itt a cinke, Neked hoztam Némber, bár nem érdemled meg. Ha azt hiszitek, hogy agyon lettem dicsérgetve, akkor nagyon tévedtek. Néhány másodperc múlva a Zanci már kapott szikrát, ettől pedig beindult a beépített hiszti-központ az agyában. Elkezdett jajveszékelni nekem, hogy azonnal tegyem le a madarat, és amúgy is pfuj, meg nem viszünk fel döglött állatokat a lakásba…! Kerek szemekkel meredtem a nekem rendelt Rabszolgára, hogy ezt mégis hogy gondolja? Mivel azonban nagyon határozottan közölte, – többször is – hogy tegyem le, én kivételesen szófogadó voltam és a lépcső tetején letettem a cinkét. Ekkor a madárka, (aki egyébként csak elájult) felpattant és lerepült, éppen a lépcső alján sápítozó Zanci felé. Gondolom nem kell ecsetelnem, hogy ettől a Zanci még jobban elkezdett sápítozni, sőt sikítani, méghozzá a következőt: "Ez ÉÉÉL! ÁÁÁ! Jááj! Jáááááj!" és meg sem állt az előszobáig. A cinkém meg kirepült a verandára és bár a 1,8x2 méteres ajtó nyitva volt, mégsem repült el teljesen, hanem bent maradt a verandán, ott őrülten csiripelve tett három kört a levegőben, aztán beszállt a legnagyobb szekrény mögé. Ezen közben a Zanci az előszobában a szívét markolászta és jógalégzéssel próbálkozott. Magam részéről én a madaram után vetődtem, aztán hangos nyávogással keringtem a szekrény körül. A Zanci kióvatoskodott utánam, kérdezte hol a madár? Hát szerinted azért ordibálok a szekrénynek, mert az asztal alatt van? Ahh! Lassan azért felfogta, hogy mi az ábra, meg ugye mondtam is Neki, hogy azonnal húzza el a szekrényt, mert nem férek be. Erre széttárta az összes kezeit, hogy marhára sajnálja, de Ő nem a Sajcenegger, úgyhogy megvárjuk a Nagyigazdit, aztán majd ketten elhúzzák. Kicsivel később a cinke is meggondolta magát, kirepült a szekrény mögül, de megfogni sem tudtam, meg ki sem repült az udvarra, hanem átszállt a másik oldali szekrény mögé, de úgy, hogy közben hol a falnak repült, hogy a veranda ablakainak, de a nyitott ajtón semmiképpen sem akart kirepülni. 

A Zanci az előszobaajtó kisablakából nézte ezt végig, és hevesen csóválta  a fejét, hogy én sem vagyok piskóta, de a cinke mindent alulmúlóan hülye. Végre megérkezett a Nagyigazdi! Először Ő is megijedt, bár Ő inkább a Zanci arckifejezésétől, meg attól a ténytől, hogy a lánya az előszobaajtó kicsi ablakának nyomott orral kukucskál… Kérdezte mi a zivatar van, mire a Zanci a kezét tördelve előadta, hogy fogtam valamit, ami ÉL és valószínűleg griffmadár, és bevette magát a szekrény mögé, és… Na ez volt az a pillanat, amikor a Nagyigazdi mélyet sóhajtott, letette bent a táskáját, aztán jött ki a verandára, hogy madártalanítson. Fogta a kisebbik szekrénykét, azt elhúzta, hátha alatta bujdokol a zsákmányom. Igaza is lett: ott volt a cinke, de már meg volt halva, valószínűleg nem tett jót neki, hogy faltól-falig pattogott. A Nagyigazdi lehajolt, felemelte a nagyjából három centiméter hosszúságú cinkét a farktollánál fogva, aztán ránézett a Zancira: "Ez lenne a griffmadár?" – kérdezte grimaszolva. "Ez" – válaszolta a Zanci kissé pirulva, de aztán elmagyarázta, hogy Ő nagyon megijed mindentől, ami mozog, főleg meg attól, ami repül. Viszont a Nagyigazdi végre megdicsért engem, azt mondta nagyon ügyes lány vagyok, IGAZI MACSKA, aki fogott egy teljesen használható cinkét, aztán hozzátette, hogy ez valószínűleg azért volt lehetséges, mert én egy műkedvelő cica vagyok, a madár meg egy műkedvelő cinke lehetett, ha meg tudtam fogni, aztán meg nem bírt kiszállni azon a hatalmas, nyitott ajtón. Ezután meggratulálta nekünk, – a cinkének, nekem, meg a Zancinak – hogy hárman sem teszünk ki egyet, és kidobta a madarat a kukába. 

Szóval azért én most nagyon büszke vagyok magamra, mert mégiscsak értékeltek, a Nagyigazdi után a Zanci is megdicsért, csak megkért, hogy legközelebb ne hozzak haza semmit, ami még életben van. Nem tudok elmenni ezen a Nőn, komolyan! A múltkori döglött madarat sem engedte megnézegetni, ebből arra következtettem, hogy nem kedveli a halott dolgokat. Erre most hozok Neki egy abszolút eleven cinkét és kiderül, hogy azt sem kedveli. Ehh, mindegy. Végül kaptam jutalomfalatot, amiért ügyes voltam, aztán lefeküdtem aludni a dobozomba, elvégre nagyon melós napom volt!

A Zanci meg odajött hozzám, megsimogatott és idézett nekem két mondatot "A macska tragédiája" című klasszikusból:

"Meg van fogva a cinke, igen. A Zanci gyomra forog, az alkotó pihen."

Galuska Hercegnő uralkodása ~ 112 ~

2016. május

Most elárulok Nektek valami nagyon intim részletet az életemből. A legtöbb bejegyzésem témája az szokott lenni, hogy a Zanci hogyan tosz le valami bagatell apróság miatt, – lásd, amikor egyenletesen elosztottam a fürdősót a fürdőszobában, et cetera – de azért be kell valljam, mi nagyon szeretjük egymást. Az, hogy szentimentálisakat érzünk egymás iránt, mi sem bizonyítja jobban, mint az orron-simogatás. Hogy az milyen? Az kérem az a tevékenység, amit este lefekvéskor szoktunk elkövetni. Én elheverek a Zancin haránt, a vállára hajtom a fejem, aztán szétdobom a hátsó lábaimat, hogy rendesen hozzáférjen a pocakomhoz. Ekkor a Zanci addig vakargálja a hasam, amíg el nem alszunk. Az orron-simogatás pedig úgy jön ide, hogy a Zanci bele van szeretve a rózsaszínű orromba, már három hetes korom óta. Mikor ide költöztem Hozzá és elkezdtük szeretni egymást, rögtön megsimogatta az orromat, mert szerinte olyan, mintha marcipánból lenne. Sőt, még egy levelet is kaptunk egy amerikai nénitől, aki azt írta, hogy valóban vöri kjút a nózom, pedig nem is vörös, hanem rózsaszínű. No, de visszakanyarodva hozzánk, pár héttel azután, hogy már itt laktam megtanultam, hogy az orron-simogatás az valami nagyon romantikus dolog, úgyhogy én is orron simogatom a Zancit. Ő a mutatóujjával simiz, én meg a tappancsom puhájával. Szóval így fekszünk mi esténként az ágyban, egymást orrát simogatva, sóhajtozva, és nagyokat érezve oda-vissza.

Azért, hogy ma se maradjon el a szokásos "Noki kompnak készült, de nem komp-lett"– leírás, a Zanci tegnap elővett engem, mert a múltkori röpködésem a kerítésről semmi kétséget sem hagyott benne, hogy nem vagyok egészen normális. Hosszan elbeszélgettünk, így aztán kénytelen voltam végighallgatni, hogy a normális cicák nem finnyognak, ha kolbászt, vagy sonkát kapnak, nem a kiflit, meg a tésztát zabálják, hanem a májkrémet, amitől nekem speciel izzad a térdem, és nem spenóttal kenik ki magukat zabálás közben, hanem pörkölttel. Ezen kívül kecsesen, mi több pontosan ugranak, sikkesen közlekednek a lépcsőn és nem dübörögnek, mint egy tankhadosztály, valamint elvétve sem potyognak mindenhonnan, főleg nem a hátukra. Úgyhogy a Zanci végkonklúzióként megállapította, hogy én nem is macska vagyok, hanem valami négylábú, szőrös "izé". Egyrészt megsértődtem, mert ez nekem csuklóból megy, másrészt meg közöltem Vele: ne mondja, hogy izé, mert az "szopottló-szócska". Mert az lehet kérem, hogy én nem tudok ügyesen ugrani, meg halkan surranni, mint a többi cicák, ámde művelt vagyok és nyomdakészen fogalmazok!

Galuska Hercegnő uralkodása ~ 111 ~

2016. május

Bűnöztem! Na jó, csak kicsit, de akkor is bűnöztem. Az úgy volt, hogy a Zanci leengedte a hűtőt, mert megint sanszos volt, hogy soha többé nem nyitjuk ki a fagyasztó ajtaját. Emiatt aztán kipakolt mindent a konyhaasztalra, amit meg mégis hűteni kellett azt levitte a Nagyigazdi hűtőjébe. Így aztán asztalra került két citrom, egy Piros Arany, egy paradicsom, két üveg ásványvíz, meg egy doboz körömvirág krém, amit nem nagyon értek, hogy miért lakik a hűtőben. Ezeken kívül, csak egy serpenyő került még ki a hűtőből, amiben az a szalonnazsír volt, ami előző nap képződött, mivel a Zanci túrós tésztát csinált ebédre és sütött rá pörcit. A pucér zsírt meg mikor kihűlt betette a hűtőbe, hogy majdcsak jó lesz az még valamire. Mivel nagyon jó idő volt és finom meleg, ezért a Zanci kitárta a kihúzott hűtő ajtaját, a fagyasztó alá telepített egy tepsit, hogy abba pisiljen a kis aranyos, aztán mint ki jól végezte dolgát bevonult a szobába, és a nap további részében nem nagyon foglalkozott a csöpörgő hűtővel. Lassan két éves leszek, úgyhogy ennyi idő után már megtanultam rendeltetés-szerűen használni a Zancit, pontosan tudtam tehát, hogy csak akkor kapok ki, ha in flagranti ér, amikor éppen disznóságot követek el. Éppen ezért, amíg Ő írt odabent, én úgy tettem, mint aki csak inni megy a konyhába, de persze jól megnéztem, hogy milyen kincsek vannak az asztalon. Rátaláltam a serpenyőre is naná, és ugyan soha nem szerettem a zsírt, de úgy gondoltam, hogy ha már a Nőm ilyen szépen kitálalta nekem, akkor csak beleeszek. Nem ragozom: gyakorlatilag a zsír felét bezabáltam! Szalonna íze volt, a szalonnát meg egyébként nem szeretem, de ugye a nehéz időkben, amikor szegény kiscica nem kap rendesen enni…, (Hogy mit mondtál a szájaddal? – a Szerk.) minden falatnak örülni kell. Miután ezt így megcselekedtem, kéjesen vigyorogva lemasíroztam az udvarra. A Zanci meg csak néhány óra múlva vette észre a gyalázatot és le is fotózta, hogy mit tettem. Azt mondta tisztán látszanak a nyelvnyomaim, úgyhogy minden tagadás értelmetlen. Baromira pipa volt egyébként, egyrészt mert szerinte semmi okom lopni, mert akkora vagyok már így is, mint egy T-34-es tank, másrészt meg azért, mert most aztán keresztbe fogom fosni az egész kecót. Minden büdös bogárnak elmondott, aztán lefeküdtünk aludni. Hajnali háromkor aztán éreztem, hogy szólít a természet, de MOST! A Zanci mellkasára pattantam és beleordítottam a fejibe, hogy NYÁÁÁ, de sürgősen ám, mert bajok vannak… Kivételesen nem mormogta azt, hogy "Aludjál még egy kicsit Nokoládé", hanem azonnal felkelt, aztán lekísért az udvarra. Amint kinyílt előttem a veranda ajtaja, minden átmenet nélkül leugrottam és rohantam a fenyőhöz, mert ott puha a föld. A Zanci meg a teraszról nézte, ahogy szuperszonikus sebességgel lyukat ások és megkönnyebbült fejjel telerotyogom. Végül csak annyit motyogott, hogy "nem megmondtam?", aztán visszament aludni.

A másik problémás napom az volt, amikor a meleg miatt egész nap kint voltam az udvaron, és ilyenkor én igenis megpróbálok vadászni. (Nem kell röhögni!) A Zanci is kijött egy kicsit, ezért szemtanúja volt, amint felugrottam a középső kőkerítésre, hogy onnan szemlélődjek. Egyszer csak a túloldalon, tehát a Zanci Keresztanyjáék oldalán, ahol olyan jó dús a fű, leszállt egy rigó! Ettől persze a másodperc törtrésze alatt felbigázódtam, elvetődtem a kerítésről és úgy ahogy volt átröppentem szinte az egész füves részen. Még majdnem azt is énekeltem, hogy "szááállok a szééélleeel!", de aztán valami gond lehetett a landolási szögemmel, mert nem a talpamra érkeztem, hanem hát hogy is mondjam csak… Szóval nincs mit szépíteni: pofára érkeztem, orral felradírozva a smaragd gyepet, aztán a lendülettől átbucskáztam a fejemen, végül lehátaztam. A Zanci persze megkövülve nézte a jelenetet, mert azt hitte kitörtem a nyakam. Odaszaladt a kerítéshez és kérdezte, hogy élek-e, de én inkább csak heverkéltem a hátamon, igyekezvén feldolgozni az elmúlt néhány másodpercet. A Zanci már majdnem átjött, hogy megnézze egyben vagyok-e, amikor felálltam és tétován elindultam felé. Ekkor a Nőm felsóhajtott, hogy eszerint komolyabb bajom nincs, sőt még a kerítésre is fel tudtam ugrani. Először is meg lett tapogatva az orrom, aztán a fejem, aztán a gerincem végig…aztán meg rondán ki lettem röhögve, mikor a Zanci megbizonyosodott róla, hogy tényleg nem törtem el semmimet, merthogy az orromon azért maradt nyoma a repdesésemnek. Ez a Némber rútul kiröhögött, mert mivel felszántottam a füvet a frontális részemmel azt mondta, hogy orcailag zöldebb vagyok, mint Írország! Felnyalábolt, felhozott a lakásba, aztán engedett langyos vizet a kis lavóromba, és szivaccsal megmosdatta az orromat és környékét, miközben azon kuncogott, hogy még akkor sem volt ennyire zöld a fejem, amikor spenótot ebédeltem. Közben persze megtartotta a szokásos beszédét, amit jobbak hegyen szoktak előadni, miszerint a madarak tudnak repülni, a cicák nem, és legyek szíves ezt legközelebb szem előtt tartani. Pff! Jókor szól!