Galuska Hercegnő uralkodása ~ 119 ~

2016. augusztus

Jelentem, megint fogtam egy madarat! Most éppen rigót, de őt sem bántottam, ahogy anno a cinkét sem, csak felhoztam a Zancinak, hogy örüljön, meg hogy játsszunk vele. A helyzet az, hogy a Zanci egy egészen kicsit sem örült a madárkámnak! Éppen olvasott az ágyon, én meg feljöttem, aztán tele szájjal mondtam Neki, hogy "Mömmömö", mire felnézett a könyvből, hogy mit szeretnék és miért nem tudok artikuláltan nyávogni?! Ekkor letettem mellé a madárkát, aki azonnal szárnyra kapott és röpködni kezdett a lakásban. Ez semmi, mert képzeljétek, a Zanci is elkezdett röpködni, bár Ő inkább idegbeteg módon, fél lábán papuccsal, – mert csak az egyiket tudta felvenni nagy sietségében – ugrált a veréb után, meg utánam, miközben randán káromkodott. Ezzel így elvoltunk megint másfél órácskát, amit én nagyon élveztem, mert végre nem fulladt unalomba az esténk. Végül nagy nehezen hajlandó voltam megérteni, amit egyébként elsőre is színtisztán értettem, mert a Zanci velem kiabált, hogy azonnal fogjam meg a madaramat, aztán húzzak le vele az udvarra. Úgyhogy felsőbb utasításra megragadtam a verebet és levittem az előszobáig. A Zanci persze trappogott utánam, kinyitotta az össze ajtót, hogy haladjak kifele én is, meg a veréb is. Az állatvédők kedvéért mondom csak el, hogy a verébke jól van, semmi bántódása nem esett, elengedtem. Viszont a Zanci beleesett a kétségbe, hogy ez most már mindig így lesz, mert ugye a cicaajtók mindig nyitva vannak. Közölte velem, hogy ha még egyszer felhozok valamit, aminek pulzusa van, ráfesti az oldalamra, hogy "élőállat szállítás"! Pedig én nem akarom megölni, akiket felhozok, csak játszani szeretnék velük! Nehéz ám egy ilyen hisztérikával együtt élnem!

Más. Talán még emlékeztek, hogy anno elloptam a Zanci fogkeféjét a fürdőből. Na ez a fogkefe azóta is az enyém, és mivel hét hetes korom óta lenyűgöz a fogmosás rituáléja, hát én is alkalmazom mostanság.  Pici korom óta minden reggel és este felülök a kád csücskére és onnan figyelem, ahogy a Zanci sikálja a fogait, úgyhogy már nagyon profi vagyok, minden mozdulatot megjegyeztem. A Zanci azt mondta, hogy állítólag a többi cicák nem nagyon szeretik a fogmosást, mert vannak olyanok, akiknek romlósabbak a fogaik és nekik ki is fejlesztettek igazi cicáknak való fogkefét, meg fogkrémet, de sok cica ezt utálja, mármint azt, hogy sikálják a fogaikat. Ehhez képest én nagy híve vagyok a dentálhigiéniának! Kérem szépen, én magamnak mosom a fogaimat. Legalábbis megfogom a fogkefét, aztán nem csak rágom, hanem sikálom is, meg azt is nagyon szeretem, amikor a Zanci óvatosan csuszatolja a fogaimat. A családom szerint hülye vagyok. Szerintem meg iskolákban is mutogatni kéne engem, hogy a gyerekek megtanulják hogyan kell helyesen fogat mosni! Ehh, nem értékelnek ezek engem kellőképpen!

Galuska Hercegnő uralkodása ~ 118 ~

2016. augusztus

Azt hiszem a Zanci nem egészen épeszű. Az történt, hogy tegnap estére beharangoztak valami húderitka meteorzáport, amit Neki okvetlenül látnia kellett. Állítólag kétszáz hullócsillagot lehetett látni, ha nagyon nézte az ember, meg a macskája. Mivel a Zanci babonás is, ezért írt egy jó hosszú listát, hogy mi mindent fog kívánni, amikor esnek lefele a csillagok. Mint azt mindenféle internetes oldalról megtudta, a csillaghullás éjfél és hajnali négy óra között volt várható, úgyhogy jól felöltözött, aztán éjfélkor levonultunk az udvarra. Itt szeretném hozzátenni, hogy én az egész akciót nem értettem, álltam a Nő mellett, én is hesszöltem felfele, de aztán hamar meguntam és mentem inkább tücskökre vadászni. Ezzel szemben a Zanci röpke fél órácskát állt az udvar közepén, fejét hátraejtve, és csak várt, várt, várt… Mikor már elzsibbadt a nyaka és fázott is stratégiát váltott és úgy döntött, hogy  akkor Ő majd a fenti ablakból fogja marha jól látni a nagy eseményt. Felment, kinyitotta az ablakot, odahúzott egy széket, arra letottyant, aztán kukkolt erősen, szemüvegben, félig az íróasztalra feküdve. Olyan fél kettő magasságában már csak megnéztem, hogy mit csinál. Ugyanabban a hétrét hajtott pózban ült, hol sóhajtozott, hol nyögdösött. Mellé ugrottam, mert az íróasztal csücske tulajdonképpen az én helyem és próbáltam is kitúrni onnan, de nem mozdult. Ebből apróbb konfliktusunk kerekedett, mert én lökdöstem a könyökét, meg nyomkodtam arrébb a fejét, erre Ő meg közölte, hogy az év többi napján enyém az ablak, most hagyjam Őt békében kukkerolni. Végül kiegyeztünk döntetlenben: a Zanci nyolcrét hajtogatta magát, hogy a könyöke csücskében legyen nekem is helyem. Onnantól aztán Ő felfele nézegetett, én meg lefele. Hirtelen a Zanci felélénkült, mert meglátott EGY, azaz pontosan egy hullócsillagot. Gyorsan kívánt a Nagyigazdinak egy nagyon szépet, mert persze a Nagyigazdi már mélyen aludt, és marhára nem hatotta meg, hogy potyognak a csillagok. A Nőm közölte velem, hogy ez volt az első, majd meglátom milyen sok lesz még, igazi csoda! Aztán ült megint, nyolcrét hajtogatva, hogy minél nagyobb felületen lássa az eget. Úgy tíz percig. Merthogy közben jött egy csomó felhő. Először, csak aranyos barifelhőknek tűntek, aztán rövidesen kiderült, hogy nem, ezek vaskos felhőpaplanok, amik gyakorlatilag eltakartak mindent, még a stabilan odaenyvezett csillagokat is. Hajnali háromkor a Zanci megállapította, hogy innen nézvést úgy fest, mintha valaki szürke tejbegrízzel bekente volna az eget, úgyhogy megpróbált felállni. Ismétlem próbált, mert olyannyira belezsibbadt a hibbant pozitúrába, hogy alig bírt felkelni a székről. Mit szépítsem: a Zanci úgymaradt! Mostantól nem is némber, hanem gémber! Fej-, nyak-, váll-, hát-, csukló-, és csípőzsibbadásból kifolyólag úgy kezdett közlekedni, mint a toronyőr Notre Dame-ban. Minden mozdulatához sziszegett, nyögött, jajgatott, végül sikerült bezárnia az ablakot. Közben persze szidta az időjárást, meg azt is, aki kitalálta a felhőket, meg azt is, aki kitalálta a csillaghullást! Azt mondta, majd ma is nézni fogja, hátha lát még. Jaj nekünk!

Ja, más. Kaptam megint egy oltári jó dobozt, mert volt a Nagyigazdinak szülinapja és a Zanci rendelt Neki egy csodaszép, szív alakú tortát. Ez a torta olyan nagy volt, hogy nem fért bele normált tortadobozba, csak extra nagyba. Miután a torta már nem lakott benne, megkaptam én. (Pontosabban offenzíva-jelleggel elfoglaltam) Isteni fekvés esik benne és jó ropogós is, már körberágtam! Most csak olyan képet tudunk mutatni, ahol éppen élvezettel henyélgetek a tortadobozomban. Szerintem látszik rajtam, hogy ez valami mennyei, nem? :)