Galuska Hercegnő uralkodása ~ 127 ~

2017. február

Eldugultam! Igen, jól tetszik olvasni. Erről persze egyedül a Zanci tehet, úgyhogy meg is fogadta, hogy mostantól alázatos lesz, és senki orra elé nem dobja ki a kisdoktoriját „felelős kisállattartás” témában! Ugyanis az történt, hogy ez a Némber azt hitte, hogy mivel eddig ugye tombolt a tél, meg a zimankó, ezért nekem alig-alig hullik a szőröm. Hozzátenném, az „alig-alig” annyit tesz, hogy nem egy másik, mindennel felszerelt macskát lehet gyúrni a vedlett szőreimből, csak mondjuk egy bolyhos kisnyulat. No, a Zanci ezt benézte, de csúnyán, aztán hiába van itthon szőroldó paszta, elfelejtett nekem adni, úgy nagyjából két hónapig... Pár napja aztán jól megijesztettem, mert őrült sebességgel kezdtem szaladgálni a lakásban, miközben a farkamat minden irányba forgattam. Persze ettől a Nőm kissé hisztériás lett, mert el nem tudta képzelni, hogy mi a bajom. Hiába mondtam neki, hogy nem tudok kakálni, az a bajom! A Zanci előkapta a szakirodalmat, mert naná, hogy cicászati könyve is van, aztán amíg róttam a kecóban a sportköröket, addig Ő egyre idegesebben azt olvasgatta, hogy milyen bajaim lehetnek. Abban megállapodott magával, hogy bolhám nem lehet, mert kb. egy hete kaptam bolha elleni cseppet, meg gilisztáim sem lehetnek, mert még egy hónap van hátra a következő féregtelenítésig. Már mindenféle bubópestist belém képzelt, mire végre felhívta a Dokibácsit. Attilánk egy végtelen türelmű ember, ezért végighallgatta a Zanci monológját, aztán közölte, hogy a tünetek alapján tök egészségesnek tűnök, mert nem hányok, nem folyik a nyálam, nem vakarózom, nem eregetek színes buborékokat, és óránként sem mondom be a pontos időt, szóval a Zanci próbálja meg kezelni valami házi módszerrel a pánikrohamát, nekem meg a székrekedésemet, mert valószínűleg emiatt rángatom a farkam. Aha! Na, ez volt az a pont, ahol a bedugult fenekem mellé grátiszban megkaptam a szobafogságot is. Meg persze nem csak bezárt engem a lakásba ez a Némber, de kaptam dupla adag szőroldó pasztát, meg a Nagyigazdi adott a készleteiből egy olajos szardíniát, mert azt mi nem tartunk itthon. (a Zanci konkrétan egy egészen kicsike halat sem hajlandó enni, és én sem szeretem különösebben) Mindent megettem, meg ittam is rendesen, aztán oda lettem vezetve a bilimhez, hogy ha köll, hát oda legyek szíves. Figyelmes Olvasóim már pontosan tudhatják, hogy én meg a bili, az kettő! Nem és nem vagyok hajlandó a macskaalomba anyagcserélni, akkor sem, ha szivárványszínű tengerimalacok hullnak az égből! Úgyhogy per tizenhat órácskán keresztül kínoztam a Zancit azzal, hogy nekem azonnal le kell mennem az udvarra. Nem engedett ki persze, mert Ő meg okvetlenül látni kívánta, hogy mi jön ki belőlem és mikor. Hajnali 3 óra körül már hiába ordítottam, meg ugráltam az ajtóra, muszáj volt pisilnem egyet. Megpróbáltam magam betűrni a nyomorult bilibe, de az mint tudjuk még mindig kicsi nekem, úgyhogy morogtam, fújtam, míg próbáltam úgy helyezkedni, hogy elférjen a popóm, meg a bugyim se legyen olyan.

Azt mondja nekem a Zanci:

- Csüccs, aztán pisiljél.

Mire én:

- Nem érted meg, hogy kicsi a láda?

Zanci:

- Forduljál meg, keresztben elférsz!

Én:

- De én hosszában szoktam!

Zanci, mint egy igazi entellektüel:

- Hugyozzámááá’!!!

Végül nagy sóhajjal kénytelen voltam mégiscsak belecsurizni a bilibe. Jött a Nő, kikanalazta az alomlapáttal a pisis almot, megnézte, megszagolta, esküszöm azt vártam, hogy mikor nyalja meg, hogy savas-é, vagy lúgos... Rendben találta, kidobta, kezet mosott, visszafeküdt, én meg ordítottam tovább. No, aztán hajnali 6 óra 4 perckor végre a dugulás is megszűnt. Gyakorlatilag atomtengeralattjárót sz@rtam! A Zanci meg hullafáradt volt ugyan, de olyan boldogan ragyogott, mintha a Szent Grált találta volna meg. Mindketten megkönnyebbültünk: én attól, hogy kijött végre, aminek kint a helye, a Zanci meg a ténytől, hogy semmi bajom. Ugyanis szokásához híven, zacsival vette ki a végterméket az alomból, alaposan megnézte, de csak némi szőrt talált benne, egyéb gyanús dolgot nem. A farokrángásom azonnal megszűnt, sőt az udvarra is lemehettem, de öt percen vissza is jöttem, hiszen dolgom kint ugyebár már nem maradt. Azóta ki is aludtuk magunkat mindketten, de már nem telik el úgy nap, hogy ne kapnék szőroldót, nehogy megint betömődjön a kipufogóm.

A Zanci pedig szent fogadalmat tett, hogy ezentúl nagyon vigyáz a kiegyensúlyozott bélműködésemre, és amint lesz rá keret, azonnal vesz nekem egy nagyobb alomládát, bár mint tudjuk, azt maximum évente egyszer használom.