Galuska Újévi köszöntője!

Kedves Gazdik és Cicatársaim!

Kivételesen nem mesélem el, hogy milyen volt a karácsony, az új évben majd egyszerre sztorizom el az egészet.

Most arról szeretnék beszélni, ami engem ugyan nem érint, de sok cicát és kutyát igen, ez pedig a petárdák és tűzijátékok zaja! A magam részéről már nagyon várom, hogy a szomszédék éjfélkor fellőjék a tűzijátékokat, mert én a Zanci szerint kicsit farvizes vagyok agyilag, de kérlek Ti figyeljetek a cicáitokra és a kutyáitokra, mert egy normális kisállat ilyenkor pánikba esik! A legbiztosabb módszer, hogy megvédjétek őket, ha szilveszter éjjelén nem hagyjátok őket kint az udvaron, hanem bezárjátok Kedvenceiteket a házba.

Ezen kívül, ha állatkáitok nagyon félősek, érdemes felkeresnetek az állatorvost, a Zanci szerint van valami nyugtató gél, amit lehet venni. Ezt a zselét az ínyükre kell kenni, ettől kicsit nyugodtabbak lesznek.

A lényeg, hogy ha szeretitek a cicátokat és kutyátokat, akkor minden módon vigyázzatok rájuk és igyekezzetek nekik megkönnyíteni ezt a pánikos időszakot!

Különben a Zanci azt is mondta, hogy Ő egy szuper helyet tud az összes petárdának, ha ott durranna el, sok hülyének nem lenne az új évben ülőgumója…

Legközelebb januárban jelentkezem, addig legyetek jók és szobacicák! :)

Minden kedves Olvasónak, Cicabarátnak, Kutyabarátnak, Állatbarátnak, Emberbarátnak, és minden Cicának, Kutyának és Házi-kedvencnek nagyon boldog, békés, sikeres, egészségben és minden földi jóban gazdag új évet kívánunk! :)

Nózi-puszi dorombbal:

Galuska Hercegnő és a Zanci

Galuska Hercegnő uralkodása ~ 85 ~

2015. december

Kérem szépen, karácsony van! :) Már gyanítottam, hogy nagy dolgok vannak készülőben, mert a Zanci vett egy fenyőt. Nem nagyot, csak olyan kis helyeskét, ráadásul be volt húzva egy nagyon szexi necc-harisnyába, úgyhogy nem is láttam igazán. Eljött végül karácsony napja és a Zanci felhozta a fát, beállította egy talpba, aztán kikötötte. Nem azért mondom, de tök ciki, mer' cukorspárgával kötötte ki, több ponton is! Azt mondta azért nem damillal lett kikötve a fácska, mert egy kis vadmalac vagyok, aztán ha nem látom a madzagot, akkor elvághatom valamimet. Na, hát ezért lett cukorspárga inkább a stabilizátor! (Kikérem magamnak, én nem vagyok vadmalac, maximum kicsit csíkosabb a szokásosnál…) Miután a Zanci szerint már biztonságosan állt a fa, felhozta a díszeket, de nem mindet, csak azokat, amik olyan műanyagból vannak, hogy ha a falhoz vágja őket, akkor is visszapattannak. Ez állítólag megint az én vadmalac mivoltom miatt szükséges óvintézkedés, nehogy ripityomra zúzzam a gömböket. Sitty-sutt felbizgálta a fenyőre a lámpákat, meg a gömböcöket. Szeretném megjegyezni, hogy én mindent megtettem azért, hogy segítsek a Zancinak, konkrétan beültem a díszek közé gurigázni. A Zanci nem is szólt rám, csak akkor, mikor egy kis díszdoboz alakú függőkét a számba kaptam és elspurizni igyekeztem vele. Na, akkor megbeszéltük, hogy a díszek a fára valók és ne molesztáljam őket, mert nyakon leszek csapva. Summa summarum: elkészült a nagy mű, bár szerintem igazi… :D A Zanci felkapcsolta a lámpákat is a karácsonyfán, szerintem nagyon szép lett! Közelebb mentem és mivel a Zanci nem ellenkezett, alaposan megtekintettem magamnak a csuda csecse fánkat. Találtam egy nagyon szépen csillogó gömböt, ami pont az orromig lógott, gondoltam bekapom, de nem tudom akkorára nyitni a számat, hogy beférjen. (A Zanci roppantul utálatos, mert azt mondta, hogy nagy pofám van, de nem ennyire) A gyakorlatban ez úgy nézett ki, hogy én tátogtam, miszerint "ááááá", a Zanci meg azt mondogatta, hogy "Csillagom, kiakad az állkapcsod".

Jött az este és akkor lementünk a Nagyigazdihoz. Neki is lett karácsonyfája, bár Neki tavaly is volt. Az Ő fáját bezzeg nem nézhettem meg közelről, csak úgy éppen hogy. Vacsoráztunk, ettem én is levest. Miután a Zanciék már nem bírtak mozogni, jött az ajándékozás. Kicsit aggódtam, hogy a Zanci átadta-e a kívánságos listámat a Jézuskának, de tuti, hogy átadta, mert kaptam rengeteg cica-szalámit, meg egy sajt alakú plüss dobozt, aminek a tetején és az oldalán is lyukak vannak, benne meg három csörgős labda, és van rajta egy bot is, amiről lóg egy egérke. Nahát, ez a sajtos játék óriási!

Egész este törleszkedtem hozzá, mert finom puha, aztán meg matattam benne a csörgős labdák után. A mókának a Zanci vetett véget hajnali kettőkor, hogy most már hagyjam aludni, mert hosszú órák óta hallgatja, hogy "csörr-csörr-csörr" és már azon is elmélázott, hogy ha kitömne engem afrikkal, sokkal csendesebb lennék… Na, de sebaj! A sajtos játék akkor is szuper! Majd holnap is játszom vele.

Boldog Karácsonyt Nektek, kedves Olvasók! Egyetek sokat, doromboljatok, aludjatok, vakartassátok a pocitokat! Vagy, ha ezeket nem lehet, legalább érezzétek át a karácsony hangulatát és ne az ajándékoknak örüljetek, hanem egymásnak, meg a cicátoknak, kutyátoknak, hörcsögötöknek, nyuszitoknak, levéltetveteknek… ja, annak nem!

Doromb Mindenkibe!

Galus(-ka) /+ a Zanci/

Galuska Hercegnő uralkodása ~ 84 ~

2015. december

Jaj, mindjárt itt van a Karácsony, én meg még azt sem írtam meg, hogy végül mi történt a Mikulás nevű pasival… Szóval kedves Mindenki, képzeljétek szuperül bevált a manipulatív levelem! ;) Ez a Miklós nevű fickó tényleg nagyon rendes és a Zanci szerint a szíve is lágy, mint az olvasztott vaj, mert pontról-pontra teljesítette a kívánságaimat.

Kaptam cica-szalámit, meg egy tollas botot! A szalámiból eredetileg három volt, de mire a Zanci le tudta fotózni, hát khömm…, csak kettő maradt. Mondtam Neki, hogy írja azt, hogy a harmadik szublimált, de a Zanci olyan izé, mert azt válaszolta, hogy dafke leírja, hogy BEZABÁLTAM!

Az a tollas játék nagyon szuper, mert a Zanci csiklandozza vele az orromat, én meg ugrabugrálok, hogy elkapjam. Ha ilyen jó volt a termés Mikuláskor, kíváncsi leszek, hogy mi lesz Karácsonykor! Mondtam is a Zancinak, hogy írok a Jézuskának is, de azt mondta, hogy inkább csak mondjam el Neki, hogy mit kérnék. Elkezdtem sorolni. Örülnék valami olyan izgalmas játéknak, mint amilyen a tollas bot, meg jó lenne egy olyan kastély alakú cicabútor, meg egy olyan labdakergetős pálya, amilyet a Zanci múltkor nézegetett a neten, meg még sok cica-szalámi… Itt lettem leállítva. A Zanci azt mondta, hogy összekeverem a Jézuskát, a Bill Gates-szel. Na, jó. Lehet, hogy kicsit túlzásba vittem a dolgot. Végül megállapodtunk, hogy a Jézuska majd választ, hogy mit akar hozni nekem.

Aztán szuper dolog történt, mert átjött hozzánk a Zanci Kató barátnője, a Józsi kutya Gazdija. A Zanci kapott egy bekeretezett képet, méghozzá azt, amin ölelkezik a Józsival! Ezt a Katónak elnézem, de a Zanci fel akarja tenni a képet a falra! Na? 

Aztán kicsit megbékéltem, mert a Katótól én is kaptam ajándékot: egy olyan játszószőnyeget, amin van egy csörgős labda, meg két egérke farokkal, meg körömélesítő, és finom puha! Rögtön kipróbáltam, szuper az egész! A Kató keze és a ruhája is egy merő kutyaszag, de azért odamentem Hozzá és ENNEK ELLENÉRE adtam egy puszit az ujjára, aztán meg kikutattam a táskáját is, hogy érezze mennyire szeretem. Jó kis elő-karácsony! Most nagyon élvezem a játszószőnyegem, egész nap lehet vele csörögni, meg egérke farkakat vadászni. Köszönöm Kató! :)

Galuska karácsonyi meséje

Kedves Hölgyek és Urak! 

Megszakítottam a hagyományt és először gyerekkorom óta írtam egy rövid történetet, ráadásul Galuskámról, amit nem az élet szült, tehát ez a mese teljesen fikció. :)
A történet másik főszereplője Maszlay József úr, más néven Nózi, aki Kató barátnőm kiskutyája. Éppen ezért fikció, amit írtam, mert Noki és Józsi eddig még sosem találkoztak és kétlem, hogy olyan simán menne az ismerkedés, mint ahogy azt megírtam. :)
Ezt a "mesét" Kató barátnőmnek és kislányának, Katicának írtam, sok szeretettel Karácsonyra! 
Boldog Karácsonyt kívánok Nekik és minden kedves Olvasónak! :)

Üdvözlettel:

Ariana / a Zanci 

Ááállati Karácsony

~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~

Az utcát puha hóréteg borította. Kora estére járt az idő, s bár sötét volt már, a hólepel világosabbá varázsolta az utca komorságát. A kétszintes ház előtt kicsi, zöld autó fékezett. Magas, karcsú, szőke, csodaszép nő szállt ki belőle, majd a hátsó ajtót kinyitva kitessékelte apró utasát is. Zsömleszínű villám pattant ki a kocsiból, de néhány lépés után engedelmesen lecsüccsent, csendben várva, hogy Gazdája bezárja az ajtókat. A törpevillám egy yorkshire terrier volt, gyönyörű bézs szőrrel, hátán ezüst sávval, okos, meleg-barna szemekkel. A szőke nő megkerülte az autót, pórázt csatolt a kiskutya hámjára, végigsimította a csillogó bundát, aztán elindultak a legközelebbi kapu felé. Csöngetésükre egy alacsony, barna hajú nő jelent meg, szinte teljes ellentéte a karcsú szépségnek. Kicsi volt, duci, fiúsan rövid, barna hajjal. Széles mosollyal nyitott kaput az érkezőknek, majd amint mindketten beljebb léptek, ölelésbe zárta szőke barátnőjét.

– Kató! De jó, hogy megjöttetek. Már nagyon vártunk titeket! – simogatta meg a másik nő hátát. – Nózikám! Gyere ide te véreb!

A kiskutyának több se kellett, azonnal ugrott is, hogy nedves csókokkal borítsa el a pufók kis nő minden porcikáját.

– Jaj Andi, tiszta latyak az összes praclija, hogy fog kinézni a nadrágod… – csapta össze kezeit Kató.

– Van ám mosógép a háztartásomban – kacsintott a barna nő, miközben viszonozta a kutya puszikat, bár kevésbé nyálasan.

Nózi már szaladt volna, holott életében még nem járt ebben a házban, de úgy vonzották a kertből és a ház felől áramló illatok, mint méhecskéket a nektár. Kató erősen tartotta, de végül rá kellett szólnia a bezsongott kutyusra, majd ügyesen navigálva csak bejutottak a házba. Az alsó szinten már várta őket Andi Anyukája. Idősebb hölgy volt, hasonlóan a lányához, ő is kissé molett alakkal és rövid hajjal büszkélkedhetett, de az idő a fürtjeit már ezüstté szépítette.  Örömmel ölelte át és puszilta meg Katót, aztán a pici kutyához fordult.

– Csak nem Nózi felügyelő személyesen? Szervusz, te szépség! – nyújtotta kezét Nózi felé, aki nagy érdeklődéssel megszagolgatta, majd lelkesen meg is nyalogatta a simogató végtagot.

– Szerintem rögtön menjünk fel, de én megyek előre, hogy lefogjam a "vadat"… – szólalt meg Andi, jelentőségteljes pillantást váltva Katóval, aki egyetértően bólintott.

Nózi ezen eltöprengett. Két ilyen kedves nő, tán csak nem varacskos disznót tartanak a háztartásukban? Kit kell itt lefogni? És főként: miért? Túl sokat nem filozofálhatott a kérdésen, mert indultak is a felső lakásba vezető lépcső felé. Mikor felértek, Andi óvatosan benyitott, körülnézett, aztán intett Katónak, hogy menjenek utána. A kutyus belépett Gazdája nyomában az előszobába és körülkémlelt. Látni ugyan nem látott senkit, s habár a lakás tiszta volt és illatos, ő mégis azonnal tudta, hogy itt egy macska lakik. Jah, hát olyan érzékeny, finom műszerrel, amilyen az ő orra, ezer méterről is kiszúrná ezt az átható macskaszagot, amit persze az emberek nem éreznek. Ahh, tehát a macska lenne a "vad"?

– Gyertek be, de óvatosan – szólt ekkor csendesen Andi.

Kató és Nózi beljebb léptek a szobába, utóbbi azonnal kiszúrta az íróasztal mellett ülő, merevre döbbent macskát. Szép cica volt. Szürke cirmos bundát viselt, fehér partedlivel, elöl fehér bokazoknikkal, hátul ugyancsak patyolat harisnyákkal. Zöldes-borostyán íriszei szinte eltűntek, annyira kitágította fekete pupilláit a kíváncsisággal vegyes rémület. Andi mellette guggolt és folyamatosan simogatta, csendes szavakkal nyugtatta a jelentékeny méretű macskalányt.

– Galuska, ő itt Nózi. Nózikám, ő itt Galuska, a cicám – mutatta be őket egymásnak Andi.

Katóval aggódó pillantásokat váltottak, várták, hogy valamelyik fél megmozduljon.

– Khömm… – reszelt torkot a kutyus – Szia. Nózi vagyok.

– Ez mi a fene? – fordult Andi felé Galuska.

– Mármint én? – nézett végig saját magán Nózi, habár tudta, hogy a kérdés nem neki szólt, csak róla.

– Aha. Te – lépett hozzá közelebb a macska, majd kissé előre hajolt és remegő orral szipákolni kezdett. – Már megbocsáss, hogy szóba hozom, és véletlenül sem szeretnélek megbántani, de tudtad, hogy kutya szagod van? – pislogott Nózira.

– Ööö… hát ez annyira nem újdonság, pláne mivel kutya vagyok – tudatta a kérdezett.

– Kutya? – lépett hozzá még közelebb Galuska, s hátán a szőrszálak glédába vágták magukat.

– Nyugi, nyugi, minden rendben van! – próbálta csitítani a macskát Andi, óvatosan megfogva két oldalán a háborogni készülő mini tigrist.

– Az – bólintott Nózi. – Miért minek nézek ki? Sünnek?

– Nem. Inkább egy kutya szagú macskának gondoltalak, és… – ekkor Galuska beazonosította az ismerősnek vélt illatot – Ó! Nem tudtam hol éreztem már a szagodat, de most már emlékszem! Te nyaltad össze az Anyukámat? – sikított fel élesen.

– Jól van, minden rendben van! – nyugtatta a cicát a Gazdája, de ekkor már Kató is beszállt és igyekezett ő is simogatással békíteni Nózit is, Galuskát is.

– Már mi lenne rendben? – nézett Andira a cica döbbenten – Ez a "kutya" nyalta meg még a füledet is  a nyáron! Ne tagadd!

– Nem hiszem, hogy érti, amit mondasz – válaszolt a lány helyett Nózi. – A nyáron tényleg volt nálunk a Gazdád és nagyon megszerettem.

– Nem a Gazdám, hanem a Zanci. Nekem a Zanci, az az Zanci – jelentette ki Galuska felhúzott orral.

 – Vedd tudomásul, hogy a Zanci mindent ért, amit mondok! Szóval nem tagadod, hogy összenyaltad?

– Már miért tagadnám? Azt hiszed én nem éreztem a te szagodat, amikor a Kató hazajött tőletek és előtte megsimogatott? Vagy nem éreztem a Gazdádon…, pardon a "Zancidon" az illatodat? Nem tudom mit hisztizel, én ebből nem csinálok ügyet.

–  Szerinted lesz balhé? – kérdezte meg ekkor Kató Andit.

– Ennél nagyobb? Nem hiszem. Egy kis fújás, morgás, aztán szerintem békében lesznek. Galuska légy szíves ne balhézz, oké? Igen, Nózi volt az a kutya, aki összeszagozott anno, de most itt van és akár békét is köthetnétek. Nem költözik ide, hazamegy szépen a Katóval. Ne bántsd Nózit, rendben? Megnyugodtál?

– Hazamegy? – pislogott rá a hercegnő – Na jó. Látod mondtam, hogy mindent ért, amit mondok – vetette oda Nózinak lefitymálóan.

– Szerintem hagyjuk őket – indítványozta Kató – Ha nagy balhé lesz azt úgyis halljuk.

Andi igazat adott, majd a két nő ezzel kivonult a konyhába kávézni, otthagyva a szobában Nózit és Galuskát. A szoba nem volt nagy, így távolságok sem voltak benne igazán. Nózi az ajtónál ült, Galuska tőle kicsit arrébb és gyanúsan méregette a kutyust.

– Hümm. Szép itt nálatok – próbálkozott beszélgetéssel Nózi.

– Sokkal szebb volt kutya nélkül… – morogta Galuska – Szóval nem akarsz itt maradni?

– Dehogy akarok! Otthon vár a Gazdim, Katica. Ő a mindenem! – tette hozzá a kutyus csillogó szemekkel.

– Nem a Kató a Gazdád? – nézett rá értetlenül Galuska.

– De, ő is a Gazdám, de az igazi a Katica, aki a Kató kislánya.

– Ó, értem – bólintott a cicalány. – Akkor neked a Kató a Nagyigazdid?

– A kicsodám? – hajolt előrébb Nózi.

– A Nagyigazdi az egy olyan ember, aki a Zancik anyukája – magyarázta Galuska. – Ha neked a Katica a Gazdád és a Kató az anyukája, akkor neked a Kató a Nagyigazdid, mint nekem a Zancim anyukája.

– Most a néniről beszélsz, aki a lenti lakásban lakik? – kérdezte Nózi.

– Aha, róla – válaszolt a cica.

– Akkor nekem még Dédnagyigazdim is van – húzta ki magát Nózi.

– Hű, az milyen? – kerekedett rá Galuska szeme. Még a szőrborzolást is abbahagyta, annyira elcsodálkozott.

– Ő a Kató anyukája és messze lakik, de sokszor meglátogatjuk. Nála töltöm a nyarakat – mesélte a kutyus. – Van neki is egy cicája, de ő nem olyan, mint te. Vele nem lehet beszélgetni, mert amint odamegyek hozzá, azonnal lepofoz.

– Karommal, ugye? – lelkesedett Galuska.

– Nem – szűrte fogai közt Nózi. – Csak úgy manccsal, de az éppen elég. Olyankor én sarkon fordulok és otthagyom. Te kedvesebb vagy, bár annyira mégsem, ha az jobban tetszene, hogy egy másik macska mindig szétkarmolja a képemet.

– Ó, én szívesen szétkarmolnám, de egyrészt a Zanci azt mondta, hogy ne bántsalak, másrészt meg még kicsi is vagy. Majd, ha nagy leszel lepofozlak rendesen – ígérte a hercegnő.

Nózi összehúzott szemekkel hallgatta a cicalányt, aztán odasétált a szőnyeghez és szemben vele lefeküdt.

– Ööö… én nem leszek már nagyobb. Felnőtt vagyok – tudatta Nózi.

– Na, ne hülyéskedj már! – kaccantott Galuska – Ilyen kompakt méretben is adnak kutyát? Olyan magas vagy, mint én. Egy kutya az nagydarab, büdös és hülye!

Nózit bántották a macskanő szavai, de nem jött ki a sodrából. Már sokszor és sokaktól megkapta, hogy túl kicsi ahhoz, hogy kutya legyen. Persze azok, akik eleinte megmosolyogták, utóbb mindig nagy tisztelettel néztek rá, hiszen az eredményei letagadhatatlanok voltak.

– Se nagydarab, se büdös, se hülye nem vagyok – válaszolta némi éllel a hangjában. – Fajtámat tekintve yorkshire terrier lennék, mi ekkorára növünk, egyébként nyolc éves múltam és rendőr vagyok.

– Rendőr? Nyolc éves? – hüledezett a cicalány. Azt sem tudta, hogy melyiket higgye kevésbé. – A rendőrkutyák nagyok, nem? És négyszer annyit éltél eddig, mint én? Én csak másfél éves vagyok.

– A terrorelhárítós kutyák tényleg nagyok, de én nem izomagy vagyok, hanem nyomozó – magyarázta csendesen és türelmesen Nózi. – Már nyugdíjban vagyok, de ameddig aktív voltam, drogkereső kutya voltam.

– Mi az a drog? Kolbász-féle? – érdeklődött Galuska.

– Nem, – mosolygott Nózi – az olyan szer, amivel az emberek butítják magukat.

– Szerintem drog nélkül is elég buták – szögezte le a cicalány.

– Ne is mondd! – sóhajtott a kutyus – Szóval én ezeket a drogokat akárhol meg tudom találni és akkor a Gazdám anno letartóztatta azokat, akinél megtaláltam.

– Ez nagyon izgalmas! – lelkesedett Galuska. – Szerintem én is tudnék drogot keresni.

– Ne viccelj! – kacagott Nózi – Az nem olyan egyszerű.

Galuska kihúzta magát ültében. Sértődötten közelebb lépett a szőnyegen fekvő kutyushoz és mélyen a szemébe nézett.

– Ja, persze. Biztos azért nem tudnám megcsinálni, mert lány vagyok, mi? – kérdezte harciasan.

– Ennek semmi köze ahhoz, hogy lány vagy. Egyébként sem vagyok hím-soviniszta – közölte Nózi.

– Hím-micsoda? – pislogott a cicalány.

– Soviniszta. Olyan pasi, aki semmibe veszi a nőket.

– Ja… Márpedig mi a Zancival női masiniszták vagyunk! – közölte jelentőségteljes ábrázattal Galuska.

– Nem masiniszta, hanem soviniszta – röhögött Nózi.

– Jóvanna', akkor az! – húzta fel orrát a macskanő.

– És te mit csinálsz egész nap? – váltott témát a kutyus.

– Én kérlek szépen, csak sétálok, meg fára mászok, meg játszom, meg alszok, mert hercegnő vagyok – tájékoztatta Nózit Galuska.

– Igazi hercegnő? – ámult Nózi – Ez a fajtád?

– Nem – ismerte be Galuska. – A fajtám Felis Domesticus, és a Zanci azt szokta mondani, hogy én egy igazi tündérkirálylány vagyok, meg a szívecsücskebogárkája.

– A Felis Domesticus a házi macska latin neve… – kezdte óvatosan Nózi.

– Baromi gyorsan szét tudom ám szerelni az orrodat öreg! – köpte szemközt a kutyust Galuska.

– Oké-oké, csak gondoltam szólok. Khömm… a lényeg, hogy a Zancidnak hercegnő vagy – igyekezett javítani Nózi.

– Igen – bólintott enyhültebben a cicalány. – Meg nem csak neki, de sok embernek is, akik olvassák a naplómat. A Zanci mindig leírja, hogy miket csinálok, aztán azt a világ minden szegletében elolvassák. Kaptam leveleket is, hogy milyen édes vagyok és hogy kevés ilyen cica van! – húzta ki magát büszkén.

– Ez így van! – helyeselt a kutyus. – És mit szoktál játszani?

Galuska elnyújtózkodva gondolkodott egy kicsit.

– Van egy tollas botom, azzal szokta a Zanci csiklandozni az orromat, meg vannak egérkéim, meg labdáim, meg cselgáncsozok is.

– Micsinálozol? – hegyezte füleit Nózi.

– Cselgáncsozom – ismételte Galuska. – Nem tudod hogy kell?

– Bevallom, nem. Megmutatod?

– Hogyne! – csillantak fel a hercegnő szemei. – Azt úgy kell, hogy te most felállsz, én meg szemben veled, aztán így sutty…

… és ezzel nyakon ragadta a hökkent Nózit, átdobta a vállán, ráfeküdt és belepasszírozta szegény kutyust a szőnyegbe.

– Szerintem nem ez lesz a kedvenc játékom – állapította meg nyögve Nózi. – Megtennéd, hogy leszállsz rólam?

– Milyen anyámasszony kutyája vagy te? Csak lebirkóztalak – értetlenkedett Galuska, nem kevés büszkeséggel a hangjában.

– Aha, csak közben a teljes súlyoddal rám nehezedsz – panaszkodott a kutyus.

– Ugyan, csak öt kiló vagyok – búgta rosszmájúan a cicalány. – És a harapást még nem is vittem be.

– Öt kiló? – hüledezett nyöszörögve Nózi. – Én is annyi vagyok. És milyen harapás?

– Ilyen! – röhögött gonoszul Galuska, majd nagyot harapott a szájához közelebb eső fülből.

– Á-Á-Á-átharapod a fülem! – nyüsszögte panaszosan a kutyus.

A nyüszítés hangjaira, a konyha irányából gyors léptek hangjait a két Gazdi követte. A két nő ledermedve bámulta a "játékot".

– Galus, azonnal köpd ki azt a kutyát! – csattant Andi hangja, mire a cicalány rögtön elengedte Nózit.

Amíg a kutyus zihálva feltápászkodott, Galuska a saját gondjával volt elfoglalva. A harapásnak nem csak kellemes következményei voltak.

– Pfuj! – gurgulázta a macskanő – Tele ment a főröddel a fám! Ef nem if főr! Ef haj! Guftuftalan!

Miközben megállás nélkül kárált, minden szó után megpróbálta lerázni rücskös nyelvéről a finom szőrszálakat. Andi mellétérdelt és segített megszabadulni a zsömleszín szőrcsomóktól, Kató pedig Nózi fülét vette szemügyre.

– Nagyon megharapta? – nézett a kutyusra Andi – Olyan vadul tud játszani!

– Áhh, semmi baja – simogatta meg Nózi fülét Kató. – Ebcsont beforr. Meg az eb-fül is – tette hozzá kuncogva.

A két nő megnyugodva állt föl, Andi még egyszer megfenyegette Galuskát, hogy lábtörlőt csinál belőle, ha még egyszer durváskodik, aztán visszasétáltak a konyhába.

– Te szöszi! Legközelebb játék előtt közöld légy kedves, hogy nem szőröd van, hanem frizurád – nyújtogatta még mindig a nyelvét Galuska.

– Te meg igazán szólhatnál, hogy nálad a játék annyi tesz, mint levélbélyeggé lapítani az ellenfelet, aztán keresztülharapni a gyanútlan játszótárs fülét…! Egyébként érezted azt a finom illatot, ami a Kató kezén volt?

– Bocsi, te akartad tudni mi a cselgáncs – bazsalygott Nózira a cicalány. – Ja, éreztem! Mézes zserbó! A Nagyigazdi sütötte. Isteni finom!

– Tudom, ilyet hozott az Andi, amikor nálunk járt. Nagyon-nagyon finom az a vanília krém! – áradozott a kutyus.

– Figyi. Folyik a nyálad a szőnyegre… – mutatott rá grimaszolva Galuska.

– Jaj, bocs, csak olyan fincsi az a süti!

– Gyere, menjünk ki a Zanciék után és kunyeráljunk – indítványozta a macskanő.

– Oké! Te is tudsz nyüszíteni?

– Nem tudom azt hogy kell. Én dörgölőzni szoktam, meg nyürrögni – morfondírozott Galuska.

– Nyüszíteni úgy kell, hogy odaállsz a Gazdi elé, aztán viszel egy kevés világfájdalmat a nézésedbe és nyögsz – okította a cicát Nózi.

– Világfájdalom, nyögés – ismételte a hercegnő – Oké, menni fog. Gyere menjünk. Ja, és Nózi…

– Tessék.

– Boldog Karácsonyt! – mosolygott rá Galuska.

– Neked is Boldog Karácsonyt! – kacsintott vissza Nózi.

Galuska Hercegnő uralkodása ~ 83 ~

2015. december

A Zanci azt mondta levelet írni úgy illik, hogy módfelett tisztelettudóan kell fogalmazni, akkor biztosabb hatást érünk el, mintha csak úgy parlagian odavetünk pár sort a címzettnek. Most ez arról jutott az eszembe, hogy várható ez a Mikulás nevű hapsi, akitől már tavaly is kaptam nasit, szóval arra gondoltam, hogy idén beelőzöm a muksót. Írtam is egy levelet neki, szerintem tuti befutó leszek nála:

"Tisztelt Miklós Úr!

Nevem Galuska, rangom hercegnő, fajtámat tekintve "sétakerti kotyvalék" vagyok. (Ezt a Zancim mondta) Úgy tudom Önhöz kell fordulnom, a december 6.-án esedékes grátisz-nasim ügyében. Azt is hallottam, hogy Ön könnyedén manipulálható a kérvényező jó cselekedeteinek listájával. Nos, ez esetemben igen figyelemre méltó lajstrom lesz. (Nem azért mondom, de momentán is plusz pontokért fitogtatom páratlanul bőséges szókincsemet!) Fogjuk rövidre és tárgyaljunk expeditíven: egész évben jó voltam! Sőt, nem egyszerűen jó, hanem hovatovább szuper-cica!

Mindig szépen, tisztán tartom a bundámat. (Kivéve persze a mancsaimat, azokkal ugyanis ásni szoktam a kertben, de arra is sűrűn akad precedens, hogy az orrom is retkes. Ez főként akkor fordul elő, amikor "röfizem", ami a talaj nózival történő feltúrását jelenti.)

A Zancimat és a Nagyigazdimat sokszor meglepem finomságokkal, eddig hoztam már nekik hat lepkét, egy sáskát, egy szitakötőt, és nemrég majdnem megfogtam egy egeret is. Olyannyira jó cica vagyok, hogy este tíztől hajnali hatig alszom, aztán a testmozgást igénylő tevékenységeimet az udvaron végzem, napközben. A televíziót is megjavítottam, mert azóta tért vissza a nyomorult masinába a szín, mióta a tetején fekszem délutánonként. Nem lopok az asztalról, nem nyitogatom a hűtőt, és nem rágok vezetékeket.

Mint azt a fentebb leírt nagyszerű magaviseletem is kellőképpen indokolja, kérem Miklós Urat, hogy mindezeket figyelembe véve, az idén extra adag nasival és esetleg valami izgis játékkal közelítse meg a nyílászáróink közelében elhelyezett kalucsnikat. Tájékoztatom, hogy a mai napon megnyalogattam a Zanci velúr csizmáját, aminek Ő nem örült. Ettől függetlenül az említett lábbeli tiszta, így alkalmassá vált megérdemelt ajándékaim átmeneti befogadására. Remélem, Ön is olyan, mint a Zanci, Neki elég gyorsan meg szokott telni a puttonya…

Várom Önt kedves Miklós Úr, találkozunk 6.-án az ablakban, a csizmák közelében.

Tisztelettel dorombolom:

Galuska Hercegnő"

Na, ezt a levelet írtam a Mikulás nevű ipsének. A helyében én nem alapszinten hatódnék meg magamtól! Remélem, tényleg kapok majd mindenféle finomat és nem csak a függönyt találom az ablakban!

Galuska Hercegnő uralkodása ~ 82 ~

2015. november

Tessék elképzelni, meg lettem harapva! Tudom, hogy hülyén hangzik, de szó szerint ez történt. Este lefeküdtünk a Zancival, kényelmesen elhelyezkedtem rajta, konkrétan a mellkasán, mert ott nagyon finom, mindig úgy alszom el, hogy simogatja a hasamat. Na szóval fekszünk békésen, a hasam is simogatva van, dorombolok ezerrel. Egyszer csak érzem ám, hogy nagyon kéne nyújtózkodnom, nem is igen gondolkodtam a megoldáson, hanem nyújtózkodtam egy isteneset, felfelé persze. Ugyanebben a pillanatban a Zancinak meg ásíthatnékja támadt és Ő sem fogta vissza magát. Utóbb azt mondta, hogy ha ez egy film lett volna és rendező rendezi, szegény ember biztosan kitépte volna az össze haját, mert ÍGY ez nem sikerült volna, csak mondjuk a tizennyolcadik csapónál… Summa summarum az történt, hogy belenyújtózkodtam a Zanci szájába, aki ezt nem vette észre és mikor becsukta a száját, ráharapott a praclimra! Roppantul meglepődtünk mindketten! A Zanci azon, hogy mi a túrót keres a szájában a kezem, én meg azon, hogy megharapott, mert mióta letették az alapkövemet, ilyen még nem fordult elő! Miután kiköpködte magát rám meredt, és egyszerre kérdeztük meg a másiktól: "Tán hülye vagy?" 

Mondtam a Zancinak, hogy kikérem magamnak, amiért beleharapott a kezembe, de azt mondta, hogy csak ne zörögjek, mert kiscica korom óta harapom a kezét, úgyhogy a jelenlegi állás 2786459:1, a javamra! Az kérem teljesen más, mert én játékból harapok! Erre azt válaszolta, hogy jóvan', Ő meg véletlenből.

Egyébként mióta szájba nyújtózkodtam is együtt alszunk, csak mikor ásít, lefogja a mancsaimat. Szépen vagyunk!

Macskás paplan-palacsinta :D

Galuska Hercegnő uralkodása ~ 81 ~

2015. november

Hú, volt egy egerünk! Az úgy történt, hogy egyik nap sokat voltak nyitva az ajtók, mármint az előszobáé és a verandáé. Reggel még csönd volt, de délben a Zanci lement a Nagyigazdihoz, és ahogy melegítette a kávéjukat, valami hülye hangra lett figyelmes, mintha nyüszítés lett volna. Először csak a Zanci hallgatózott, később már a Nagyigazdi is. Azt is észrevették, hogy én meg nem mozdulok a lépcsőnk negyedik fokáról. Persze, hogy nem mozdultam, próbáltam nekik elmutogatni, hogy ott kapar egy valami, ami cincog. Mondom: CINCOG! A Zanci értette meg először, hogy mit mutogatok, pánikba is esett gyorsan, a papírforma szerint... Addigra már nyávogtam is az egérnek, a Nagyigazdi pedig némi fáziskéséssel megállapította, hogy "Te, ez szerintem egy egér". Fogtam a fejem, komolyan! Hát mit magyarázok én itt nekik egy fél órája? Azt, hogy ez egy egééér! Mondtam a Zancinak azt is, hogy ha egy darabon kibontja nekem a lépcsőt, akkor szívesen meg is fogom a kis disznót, de azt nem akarta. Mármint a lépcső kibontást, nem azt, hogy megfogjam az egeret. Mivel a lépcsőnk alja a Nagyigazdi konyhájában van, csak el van takarva vékony falemezekkel, ezért a Nőim gyorsan hívták a Lacit, hogy juj, azokat szedje le, hogy kijöjjön az egér. Jött is a Laci, mert a Laci egy hős, és pitty-putty kibontotta a lépcső alatti részt. Akkor én már boldogan bekúsztam volna a lépcső alatti helyre, de a Zanci nem engedte, mert az egész hóbelekupleráj 36 éve épült és alatta nyilván nem nagyon volt takarítva, egy merő pókháló meg kosz volt bent minden. A Nagyigazdi rakott ki ilyen egérfogó ragacsot , sőt beleragasztott a közepébe egy karika kolbászt is, hátha akkor jobban vonzódik hozzá az egér. Nem vonzódott. Nekem viszont tabu lett a konyha, nehogy beleragadjak abba a kutymóba, amibe az egérnek kell beleragadnia. Másnap a Nagyigazdi üresen találta a csapdát, ettől függetlenül én egész éjszaka és még délelőtt is járőröztem a lépcsőn és az előszobában, hátha előbújik a kis cincogós istennyila. Azóta nem hallottunk egérke felől. A Nagyigazdi azt mondta, hogy valószínűleg csak tévedésből rohant be a mauzi egy macskás házba, vagy eleve szuicid típus. Viszont csak felébredhetett benne a szunnyadó életösztön, mert amint ki tudott jönni a lépcső alól, nyilván kimászott a Nagyigazdi ablakán és eltűnt. Ez az indok annyira nem hatotta meg a Zancit, Ő még egy kicsit aggódott azért, hogy az egér nem is ment ki, csak elbújt, de végül hallgatott rám, mert már egyáltalán nem érdekel a lépcső, sem a Nagyigazdi konyhája, pedig amíg ott ficergett az egér, nem tudtak elrángatni onnan. Ja, és kaptam egy félmaréknyi sajtos jutalomfalatot, mert ügyes lány voltam és strázsáltam a lépcsőn, meg rá is nyávogtam az egérre! Meg is fogtam volna, csak hát nem kerültünk közelebbi kontaktusba. A Zanci végül este még elénekelte nekem egy dalt, ami így szólt:

"A mi cicánk férjhez akar menni.

A szomszédé el akarja venni.

Édes cicánk, ne hagyj el bennünket!

Ki eszi meg, a mi egerünket?"

Ez egy nagyon szomorú nóta, mondtam is a Zancinak, hogy ne aggódjon, nem akarok férjhez menni, nem hagyom el, és úrinői becsületszavamra megeszem a mi egerünket. Ha lesz! (NEM LESZ! - a szerk.)

A Nagy Vadász megpihen! :)

Galuska Hercegnő uralkodása ~ 80 ~

2015. november

Itt az ősz. Ez amúgy nem lenne baj, de egyre jobban fázik a gumibugyim. Mikor reggelente kimegyek az udvarra még nem annyira, sőt még akkor sem, amikor napközben feljövök a lakásba úgy kétóránként. Viszont mikor késő délutánra elfáradok, majd' megvesz az Isten hidege! Ilyenkor fel szoktam ugrani a klíma alatti kis szekrényre, és jellemzően elalszom a szétrágcsált kartondobozomban. Egyik nap jöttem fel délután, hát látom ám, hogy a Zanci ül a gépnél, vadul kalapálja a billentyűket, a klíma meg hallgat, csak hallgat, mert ez grafomán tyúk elfelejtette bekapcsolni! Általában nem zavarom, ha ír, de most az állapotunk tűrhetetlensége okán kénytelen voltam pracliba venni az ügyet, így aztán felugrottam az íróasztalra és határozottan a fejébe nyávogtam. Böködtem az orrommal a klíma felé is, hogy értse miért vegzálom. Hála Istennek a Zanci vette a lapot, fogta a távirányítót és bekapcsolta a fűtést. A klíma rögtön ki is nyílt, de semmit nem fújt. Na, gyorsan átugrottam a kis szekrényre, várva, hogy mikor kezdi fújni az a vacak a jó időt. 

Várok, várok, vááárok, de az a nyomorult csak nem akart beindulni. Végül elvesztettem a türelmemet, felágaskodtam, hogy ellenőrizzem a készüléket, sőt bele is nyávogtam, (Finoman, nőiesen: "NYÁÁÁÁÁ!!!!!") hogy a kis törpék fűtsék már gyorsabban a kazánt! Ja, mert azt Ti nem tudjátok, de a klímában picike törpék laknak, akiknek picike lapátjaik vannak, amivel picike brikettet dobnak a picike tűzre, aztán mikor a Zanci bekapcsolja a klímát jelzést ad a törpéknek, hogy nyomhatják a meleget. Na, ezek a kis törpék lazsáztak most munkaidőben, amit egészen egyszerűen nem tűrhettem szó nélkül, mert addigra már jegeces volt még a harisnyatartóm is!

A Zanci egyébként tök részvétlenül kiröhögött, konkrétan vihogva megkérdezte, hogy ki a ráknak hadoválok, és mi a túróért ordibálok bele a klíma nyílásába? Semmit nem ért! Mondtam Neki is a törpéket, meg azt is, hogy feleslegesen nyomogatja a gombot, ha azok odabent kávészüneteznek… Erre mély sóhajjal éppen belefogott volna, hogy elmagyarázza nekem a klíma működési elvét, amikor is a doboz annyit mondott, hogy "hööörrd" és elkezdte fújni a meleget. Szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy egy zsenicica vagyok. Diadalittasan végigmértem a Zancit "na, ugye?!" arckifejezéssel, aztán befeküdtem a dobozomba aludni.

Csak azoknak mondom, akik szintén inverteres klímával fűtenek: az egyenletes fűtési élmény érdekében, olykor rá kell nyávogni a törpenépségre! :)

Galuska Hercegnő uralkodása ~ 79 ~

2015. november

A Zanci barátnője Betti, kiköltözött Angliába. Illetve eredetileg így volt, de a Zanci azt mondta tegnap, hogy Bettike már a "ködös Albionban" lakik, szóval szerintem baromira nem Angliába ment… (Most azt mondja a Zanci, hogy ne legyek már zápagyú, az ugyanaz. Perszeee! Nekem ne magyarázzon. A Mexikó, az Mexikó! Passz.) 

Na, a lényeg, hogy mivel Bettivel telefonálni már drága, ezért megbeszélték, hogy majd Skype-on dumálnak. Bevallom nem tudom mi a Skype, de csak sejtem, hogy valami számítógépes vacak lehet, mert a Zanci feltúrta a fél házat, hogy valamit összedugjon a valamivel. Azt mondta a "fülest" keresi, mert anélkül nem tudnak majd beszélgetni. Fülest? A Füles az egy szamár, nem? A Zanci erre azt mondta, hogy a szamár én vagyok, a füles meg a mikrofonos fülhallgató, amit be kell dugni a számítógépbe. (Valljuk be: kommunikációs zavar van mostanában köztem és a Zanci között. Neki Albion az Anglia, és szamár neve van a fülhallgatónak. Jól érzem, hogy a hiba nem bennem van?) 

Végül röpke két és fél órácska után meglelte a nyomorult fülhallgatót, aztán összedugdalta a "csacsit" a masinával. Most azon anyázik, hogy elfelejtette a Skype jelszavát, úgyhogy egyelőre mégsem tudnak majd beszélgetni Bettivel. Engem ebből az egészből csak az érdekelt, hogy segítettem Neki bedugni a spárgákat a fabulátorba. ("Fabulátornak" nevezi a számítógépet, mert azon írja a történeteit. Mondom én, hogy az Ő beszédközpontjában van a kovász!) Egyébként a Zanci egyáltalán nem örült neki, hogy segítek, pedig szívesen tettem. Mikor nagy nehezen talált olyan lyukat, amibe beleillett a füles dugója, én gyorsan kikaptam a kezéből, hogy ne unja a tevékenységet. Nem unta. Káromkodott. Azt is beígérte, hogyha nem hagyom azonnal abba, akkor nem a gépbe dugja majd a színes kis dugeszokat, hanem oda, amin ülök. Ezt persze nem fogja megtenni, mert a Bettit akarja hallani, nem az emésztésemet… Már nem csak hisztis, de válogatós is. Őrület!

Ja, a Bettikétől meg el sem köszöntem rendesen.

Isten áldjon Betti, érezd jól magad az Albion nevű Angliában, és néha azért gondolj rám, mert rám nem gondolni egyszerűen lehetetlen, hiszen szép vagyok, okos, kedves, szerény… Majd néha beledorombolok Neked a csacsiba, mikor dumáztok a Zancival. Addig is sok nózipuszit küld barátnőd,

Galuska Galagonya :)

Czupp!